Ferenc pápa békés jövőt kívánt mindenkinek, köztük a menekülteknek és bevándorlóknak

A Szent Péter-bazilikában és a téren mintegy negyvenezer hívő gyűlt össze az esőben.

MTI
2018. 01. 01. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bevándorlókról szólva, akik „készek életüket is kockáztatni”, hogy biztosítsák ezt a békés jövőt, „amely mindnyájunk joga”, a katolikus egyházfő újév napi szentmiséjén hangsúlyozta: „ne oltsuk ki a reményt a szívükben, ne fojtsuk el a béke iránti várakozásukat”.

A Szent Péter-bazilikában és a téren esőben összegyűlt mintegy negyvenezer hívő előtt Ferenc pápa békés új esztendőt kívánt mindenkinek, emlékeztetve, hogy az év első napján ünneplik a béke világnapját is.

Az elmúlt években bevándorlók százezrei keltek át a Földközi-tengeren Észak-Afrikából embercsempészek életveszélyes járművein. A pápa 2017-ben ellátogatott Mianmarba és Bangladesbe is, ahol a muszlim rohingja menekültek sorsa állt zarándokútja központjában, és bírálta Donald Trump amerikai elnök szándékát, hogy falat emel a mexikói határon a bevándorlók távol tartására.

Hétfői szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta: mindenkinek gondoskodnia kell a lelkéről, egy percnyi csendet tartva mindennap, „hogy megőrizze a szabadságát a fogyasztói szemlélet banalitásának pusztításától, a kufárok harsogásától, az üres szavak áradatától, az üres fecsegések és hangos kiáltozások elborító hullámaitól”.

Egy novemberben kiadott üzenetében a pápa hangsúlyozta: aki a menekültekkel riogat, erőszakot és fajgyűlöletet terjeszt. Elismerte, hogy a bevándorlók jelenléte valós problémákat jelenthet egy országban, de arra szólított fel, hogy találjanak gyakorlati módokat az újonnan jövők befogadására.

Hétfőn leszögezte: „fontos, hogy mindenki, a civil intézmények, közöttük az oktatási, az egészségügyi és egyházi szervezetek békés jövőt biztosítsanak a menekülteknek, a bevándorlóknak, mindenkinek”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.