Szilveszteréjjel most sem volt mentes a nemi zaklatásoktól egyes német nagyvárosokban, ugyanakkor jóval kevesebb feljelentés érkezett a rendőrséghez, mint két évvel ezelőtt, a Kölnben történtekkor. A Focus online arról ír, hogy a berlini rendőrség 13 szexuális bűncselekményről és hét fő őrizetbe vételéről számolt be. Thomas Nollendorf rendőrségi szóvivő szerint a zaklatásokért afgán és szíriai fiatalok felelősek, akik nőket fogdostak, de rongálás és testi sértés miatt is tettek feljelentést a sértettek. A Brandenburgi kapunál tartott szabadtéri show-t nézve Berlinben százezrek szórakoztak, de az idén először biztonsági zóna védte a zaklatástól az ott tartózkodó nőket. Ám nemcsak a nők és nemcsak szilveszterkor vannak veszélyben, hanem a rendőrök számára is több kellemetlen helyzet adódik.
Hamarosan Németország is megtapasztalhatja a némely svéd- és franciaországi elővárosokban uralkodó állapotokat – erre következtetett a rendőrökkel szembeni szilveszteréjszakai erőszak fokozódása miatt kedden a Die Welt című országos német napilap kommentárja. Bizonyos svéd városok peremkerületeiben a bűnbandák írják a játékszabályokat, a rendőrök pedig hívatlan vendégnek számítanak, akiket kövekkel és Molotov-koktélokkal fogadnak, sőt álarcos banditák még az autóikat is eltulajdonítják – ecsetelte a helyzetet Rainer Haubrich, a Die Welt kommentátora. Svédországban mintegy ötven úgynevezett no-go zóna van, ezekbe nemcsak a rendőrök, de a tűzoltók és mentők sem mernek belépni. A kialakult helyzet miatt naponta átlagosan három rendőr hagyja ott hivatását, különösen a negyven év alattiak – írta a lap.
A francia metropoliszok külvárosaiban a rendőrség már képtelen szembeszegülni a brutális bűnözéssel és a mindennapos erőszakkal. La Grande Borne-ban, Párizs déli kerületében benzinespalackot dobtak két rendőrautóra, és megpróbálták megakadályozni, hogy a benne ülők kiszálljanak. Ezután a rendőrök egész Franciaországban sztrájkoltak, jobb felszerelést, létszámnövelést és mindenekelőtt az igazságszolgáltatás szigorúbb fellépését követelték – tette hozzá az újság. „Idáig még nem jutottunk. De a szilveszteréjszakai németországi eseményekről szóló rendőrségi beszámolók sejtetik, úton vagyunk afelé, hogy a jövőben hasonló drámai szalagcímek jelenjenek meg rólunk is” – írta a Die Welt cikkének szerzője.