„Huszonhárom civil halt meg szerdán Kelet-Gútában, tizennyolcan közülük a Miszrába várost ért orosz légicsapásokban, a többiek pedig a rezsim által lövetett két másik városban” – közölte éjjel a francia hírügynökséggel Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) vezetője. A Nagy-Britanniában működő, kiterjedt helyi aktivistahálózatra támaszkodó megfigyelőcsoport szerint a halálos áldozatok között három gyermek, tizenegy nő van és egy „fehérsisakos” önkéntes a lázadó övezetekben működő mentőszolgálat soraiból. A szerdai támadásoknak több tucat sebesültje is volt.
Rámi Abder-Rahmán szerint az Iszlám Hadserege (Dzsais al-Iszlam) lázadócsoport által ellenőrzött Miszrábában belvárosi lakóépületeket értek az orosz légicsapások, holott a lázadók főhadiszállása a város szélén található. Dúma egyik kórházában a francia hírügynökség tudósítója saját szemével látta, amint a mentők sebesülteket vittek be, többségükben nőket és gyermekeket.
A lázadó erők utolsó fellegvárát, a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségét 2013 óta tartják ostromzár alatt Bassár el-Aszad elnök csapatai. Nemzetközi jogvédő és segélyszervezetek számtalan alkalommal figyelmeztettek, hogy a mintegy négyszázezer lakosú, hatalmas térségben fenntarthatatlan állapotok uralkodnak, rengeteg embert fenyeget az éhezés, mások pedig a gyógyszerhiány miatt kerültek válságos állapotba.
Kelet-Gútában múlt pénteken ért véget egy háromnapos evakuálási művelet, amelynek keretében a damaszkuszi rezsim erői huszonkilenc válságos állapotú beteget szállítottak damaszkuszi kórházakba, cserébe huszonkilenc, a lázadók által ejtett fogoly szabadon bocsátásáért. Az ENSZ szíriai missziója szerint azonban még legalább ötszáz, sürgős orvosi ellátásra szoruló személy evakuálására lenne szükség. Bár a kormány november végén belegyezett egy Kelet-Gútára vonatkozó tűzszünetbe, továbbra is légicsapásokat mér a térségre, az ottani lázadók pedig gránátvetőkkel lőnek damaszkuszi célpontokat.