Megzavarták hétfőn Berlinben a német szövetségi kormány tájékoztatóját a kurd nemzet mellett kiálló tüntetők, akik a Szíria kurdok lakta, északi részén indított török hadművelettel kapcsolatban demonstráltak.
Az öt férfi a tájékoztató első percében berohant a helyszínre, a magasba emelte a transzparenseit, és elkezdte skandálni a rajtuk olvasható feliratokat, amelyek szerint Németországnak le kell állítania a Törökországba irányuló hadiipari exportot, és a török hadsereg német gyártmányú harckocsijait ki kell vonnia „Kurdisztánból”. Az egyik transzparensen a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) nevű fegyveres szervezet jelképe volt látható.
A sajtótájékoztatót vezető újságíró tiltakozott a megmozdulás ellen, és távozásra szólította fel a tüntetőket. A maszkot vagy sapkát és napszemüveget viselő férfiak néhány perc után kivonultak a teremből.
Az eset a berlini kormányzati negyed egyik irodaépületében, a Bundespressekonferenz (szövetségi sajtókonferencia – BPK) nevű újságíró-szervezet termében történt, ahol Angela Merkel kancellár szóvivője és a minisztériumok szóvivői válaszolnak a szervezet, illetve a külföldi tudósítók egyesületi tagjainak kérdéseire.
Ilyen tájékoztatót rendszerint hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken tartanak. Az esemény akkor ér véget, amikor az újságírók kifogynak a kérdésekből. A tájékoztatókat a BPK vezetőségének mindenkori ügyeletese vezeti. Hasonló incidens nem fordult elő az utóbbi években.
A török hadsereg január 20-án indított hadműveletet az YPG ellen Szíria Törökországgal határos részén. Ankara az Olajággal vissza akarja szorítani a kurdokat, hogy úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a határvidéken 30 kilométeres mélységben.
A hadművelet Németországban is felerősítette a török–kurd ellentétet, a kezdete óta számos tüntetést tartottak ellene és mellette.