„Sajnálom, hogy köztársasági elnökként ezt kell mondanom, de éppen az én esetemen mutatkozott meg, hogy maffiaállamban élünk, mert az állam visszaél a hatalmával azok lejáratása végett, akik kényelmetlenek számára” – jelentette ki Andrej Kiska szlovák államfő a pozsonyi Új Szó vasárnapi kiadásának adott interjúban.
Kiskát arról kérdezték, hogy elhiszi-e az adóhatóság igazgatójának magyarázatát, miszerint egyéni hiba miatt szivárogtak ki információk a cége adóellenőrzésével kapcsolatban. A köztársasági elnök ezt nem hiszi el, szerinte nem egyvalaki hibázott, hanem megszervezték az akciót. Meg is nevezte, kit sejt a történtek mögött: Robert Kalinák belügyminisztert, aki a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget akarja felhasználni ellene.
A köztársasági elnök szerint Kalinák áll egy másik, őt érintő botrány mögött: a belügyminiszter ajánlotta fel neki, hogy használja a kormánygépet minél gyakrabban, mert bizonyos számú repülési órát mindenképp teljesítenie kell a járműnek. Amikor botrány lett ebből, Robert Kalinák letagadta az egészet, Robert Fico miniszterelnök pedig levélben szólította fel az államfőt, hogy fizessen ki egymillió eurót a kormánygép használatért, állítja Andrej Kiska. A kormányfőnek még csak nem is válaszolt, megfogalmazása szerint ennél bizarrabb levelet még nem kapott, és ez is csak bizonyíték arra, hogy le akarják járatni.