Egy a Facebookon szerveződő közösség kedden tette közzé a meghívást a holland Szabadságpárt vezetőjének hétvégi könyvbemutató körútjára. A program állomásai Nyíregyházán, Győrben és Sopronban lesznek, az eredeti meghívón még Debrecen is szerepelt, de vélhetően az ottani esemény nem lesz nyilvános, ezért törölték. Geert Wilders támogatói arra is felhívják a figyelmet, hogy a „helyszíneken és a rendezvények alatt szigorú biztonsági intézkedések lesznek érvényben”.
Már korábban megjelent, hogy a Hit Gyülekezetének kiadója, a Patmos Records jelenteti meg Wilders könyvét, aminek címe Halállistán, alcíme pedig: Az iszlám háborúja a Nyugattal és velem. Ennek apropóján a holland politikus már decemberben posztolt közös fotókat Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezetőjével. (A könyv egyébként 2012-ben jelent meg Amerikában Marked for Death: Islam’s War Against the West and Me címmel.)
A Patmos Records adta ki Gorka Sebestyén A dzsihád legyőzése és a Zoom.hu tulajdonosának, Tarjányi Péternek több, köztük A terror stratégája című könyvét is.
A szélsőségesen muszlimellenes Geert Wilders és magyar felesége a hírek szerint 1992-ben kötött házasságot, azóta rendszeresen látogatnak Magyarországra. Wilders tavaly Nyírparasznyán fotózkodott, a Válasz cikke szerint felesége szülei élnek ott, a Borsnak azonban egy helyi önkormányzati dolgozó ezt nem erősítette meg.
Márfai Krisztináról a külföldi és hazai sajtó egyébként rendszerint magyar exdiplomataként tesz említést. A Magyar Nemzet ezért szerette volna megtudni, hogy Márfai vajon melyik intézményben és mikor dolgozott diplomataként, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyszer sem válaszolt a megkeresésünkre.
A szélsőjobboldali politikus nemcsak a magyar tájat és Németh Sándort kedveli, jó kapcsolatban van Orbán Viktorral is. 2016-ban a Magyar Időknek adott interjúban említette meg, hogy egy esztergomi kirándulás után találkozott a magyar miniszterelnökkel. Ezt Havasi Bertalan sajtófőnök akkor az MTI-nek így kommentálta: „Geert Wilders úr beköszönt Orbán Viktorhoz, és kávéztak egyet.” Wilders 2017 végén Orbánt nevezte az év emberének.