Nem lehet anyaként bejegyezni azt a transznemű nőt, akinek a még férfiként lefagyasztott spermájával megtermékenyített petesejtből született később gyermeke – döntött csütörtökön a német legfelsőbb bíróság Karlsruhéban.
A transznemű felperes 2012-ben operáltatta magát nővé, élettársa pedig három évvel később hozta világra gyermeküket, miután a még férfiként lefagyasztott spermával megtermékenyített petesejtet beültették a méhébe. A hatóságok elutasították, hogy a nővé operált korábbi spermadonort a gyerek anyjaként jegyezzék be, ezért a nő perre ment, amelyet elvesztett, s ezt most a legfelső bíróság is megerősítette.
„Nem sérti a transznemű személy alapvető jogait, ha a családjogi törvény értelmében a születési neme alapján őt megillető szülőként jegyzik be a fogantatásban játszott szerepe szerint” – állapította meg csütörtöki ítéletében a legfelső német bírói testület.