Véglegesen távozott a New York-i balett éléről Peter Martins világhírű koreográfus, a társulat vezetője, miközben vizsgálat zajlik az ellene fölhozott, szexuális zaklatási vádak ügyében. Martins hétfőn levelet írt New York City Ballet igazgatótanácsának; közölte, hogy a botrány „fájdalmas terhet ró” családjára és rá. A 71 éves Martins levelében továbbra is tagadta, hogy szexuálisan zaklatta volna a társulat tagjait, táncosait. Kitért arra, hogy a róla szóló újságcikkek jórészt névtelen, évtizedes vádakat tartalmaztak.
A New York-i balett decemberben jelentette be, hogy Martins ideiglenesen abbahagyja a munkát, szabadságra megy. Egy névtelen levél Martinst vádoló állításai miatt a társulat vezetősége független ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy vizsgálja ki az ügyet. „Hiszem, hogy a vizsgálat eredménye engem igazolt volna” – írta hétfői levelében Martins, és megerősítette, teljes mértékben együttműködik az ügyvédi irodával. Ugyanakkor úgy döntött, itt az ideje a visszavonulásnak. Az igazgatótanács elnöke, Charles Scharf méltatta Martins munkáját, ám azt mondta, folytatják a vizsgálatot.