Csaknem húsz turistával a fedélzetén a földnek csapódott pénteken egy hőlégballon Luxorban, Egyiptomban. A balesetben egy turista meghalt, további hét megsérült – közölték nevük elhallgatását kérő tisztségviselők.
A balesetet az erős szél okozta, eltérítette tervezett útvonaláról a fáraótemplomok és -sírok felett sétarepülést tevő hőlégballont – tették hozzá. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a szerencsétlenül járt turisták milyen nemzetiségűek – írja az MTI.
A Telegraph ugyanakkor arról számol be, hogy 12 ember sérült meg a balesetben, és egy dél-afrikai turista vesztette életét. Azt nem tudni, hogy a sérülések mennyire súlyosak.
Luxorban korábban is történtek hasonló balesetek. 2013-ban meghalt 19 külföldi turista, mert kigyulladt a hőlégballonjuk. 2016-ban 22 kínai turista kisebb sérüléseket szenvedett egy hőlégballon lezuhanásakor, ezért a hatóságok egy időre leállították a szolgáltatást. Miután újraindították a repüléseket, folyamatosan figyelik a légi járműveket, és a ballonok nem emelkedhetnek 2000 méter fölé.