Az egyiptomi hadsereg és rendőrség erői 53 szélsőségessel végeztek, és 680 gyanúsítottat vettek őrizetbe a február 9-én indított nagyszabású terrorellenes művelet keretében – közölte csütörtökön a hadsereg szóvivője.
Az összfegyvernemi biztonsági művelet, amelyben rendőri alakulatok is részt vesznek, főleg a Sínai-félsziget központi és északi részére összpontosít, de a Nílus deltájában és a nyugati sivatagban is folynak „terroristák, bűnözők és szervezeteik” elleni akciók – mondta Tamer ar-Rifaai katonai szóvivő sajtótájékoztatóján.
Rifaai ezredes szerint a biztonsági erők több mint egy tonna robbanószert, a szélsőségesek 378 búvóhelyét, illetve fegyverraktárát és egy hírközpontját is megsemmisítették. Hozzáfűzte: az őrizetbe vett 680 ember között vannak olyanok, akiket terrorizmussal gyanúsítanak, míg másokat bűncselekmények miatt köröztek.
Alaa Davara dandártábornok elmondta, hogy a légierő több mint száz bevetést hajtott végre az elmúlt héten, a Sínai-félsziget központi és északi részén mérve csapásokat a szélsőségesek városokon kívül eső rejtekhelyeire, elkerülve így a civil áldozatokat.
Jasszer Abdel-Azíz vezérőrnagy szerint a biztonsági művelet majd akkor ér véget, ha megtisztították a terroristáktól a Sínai-félszigetet. Hozzátette, hogy a helyzettől függően a napokban dönthetnek a művelet meghosszabbítása vagy akár lerövidítése mellett is. A katonai bevetések lezárultával az egyiptomi hatóságok a térségre vonatkozó átfogó fejlesztési tervet készülnek végrehajtani – tette hozzá.
Az Iszlám Állam ugyanakkor egyiptomi merényletekre szólított fel a terrorszervezet an-Naba című hetilapjában, hogy ezzel bizonyítsa a biztonsági művelet kudarcát. „Bármely, Egyiptomban végrehajtott támadás célja megmutatni Szíszi szövetségeseinek, hogy képtelen a biztonságot fenntartani az ellenőrzése alatt álló térségekben” – írja a lap.
Abdel-Fattáh asz-Szíszi egyiptomi elnök, aki márciusban szeretné újraválasztatni magát, novemberben utasította a fegyveres erőket, hogy számolják fel a szélsőségesek tevékenységét három hónapon belül. November 24-én Bír al-Abedben Egyiptom történetének legtöbb halálos áldozattal járó merényletét követték el egy mecsetnél. A halálos áldozatok száma 311, a sebesülteké 122 volt.
Az egyiptomi biztonsági erők évek óta harcolnak az Iszlám Állam dzsihádistái ellen a Sínai-félsziget északi részén. A harcokban katonák és rendőrök százai vesztették életüket. Az elmúlt év folyamán a szélsőségesek a civilekre is kiterjesztették támadásaikat.