Jogellenesen beszerzett brazil útlevelekbe kért vízumokat nyugati országokba az 1990-es években Kim Dzsongun észak-koreai vezető, valamint apja és elődje, Kim Dzsongil – közölte öt nyugati biztonsági vezető a Reuters brit hírügynökséggel.
A Reuters megtekinthette több, korábban nem ismert brazil útlevél fénymásolatát. Ezekben a kommunista diktatúrát jelenleg vezető Kim Dzsongun és a 2011-ben elhunyt Kim Dzsongil fényképe látható, és nyugati vízumokat igényeltek bele – közölte egy nevének elhallgatását kérő magas rangú nyugati biztonsági vezető, aki szerint ez arról tanúskodik, hogy a Kim család utazni akart, illetve lehetséges menekülő útvonalat készített elő magának.
Észak-Korea brazíliai nagykövetsége nem kívánta az értesülést kommentálni. A brazil külügyminisztérium az állítása szerint vizsgálatot indított az ügyben. Egy nevének elhallgatását kérő brazil forrás szerint két útlevél törvényes volt, amikor üresen a konzulátushoz küldték kiadásra.
Négy magas rangú nyugat-európai biztonsági forrás szerint a Kim fiú és az apa fényképével ellátott, Josep Pwag, illetve Ijong Tchoi – mindkettő Sao Pauló-i születésű – névre szóló két útlevélbe legalább két nyugati országba kértek vízumot. Azt nem tudni, hogy a vízumokat kiadták-e. Az útlevelekkel Brazíliába, Japánba és Hongkongba utazhattak a biztonsági vezetők szerint.
A Jomiuri Simbun című japán napilag 2011-ben azt írta, hogy Kim Dzsongun gyermekként 1991-ben – az említett két brazil útlevél kiadása előtt – brazil útlevéllel utazott Tokióba.
Kim Dzsongunról úgy tudni, hogy a svájci Bern nemzetközi iskolájába járt, és a nagykövetség egyik gépkocsivezetője fiaként szerepelt.