A „Stop, Soros!” törvénycsomag indokolatlanul korlátozza az egyesülési szabadságot, és aggasztó folytatása a magyar kormány emberi jogok és a civil szféra elleni támadásának – jelentette ki az MTI híradása szerint Genfben Rupert Colville, az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője.
Nyilvánvalóan azoknak a szervezeteknek a szigorúbb ellenőrzésére irányul a törvénytervezet, amelyek a kormány szemében államellenes tevékenységet folytatnak, például a migrációval, a menedékkérők ügyével és az ezekkel összefüggő számos más tevékenységgel foglalkoznak – tette hozzá.
Fölszólította a magyar kormányt, garantálja az egyesülési szabadság érvényesülését, amibe beletartozik az is, hogy támogatást kapnak kül- és belföldről. A szóvivő fölhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország csatlakozott a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányához és A menekültek helyzetére vonatkozó egyezményhez.
Colville a migrációt segítő civil szervezeteknek külföldről juttatott adományok 25 százalékos adójával kapcsolatban azt mondta: „Az adó valószínűleg szűkíteni fogja ezeknek a szervezeteknek a költségvetési keretét, és megnehezíti számukra az adománygyűjtést, ily módon csorbítja képességüket nélkülözhetetlen munkájuk elvégzésére és szolgáltatásaik nyújtására.”
Az ENSZ-főbiztos szóvivője kifejtette: a civil szervezetek már eddig is nagy nyomás alatt voltak az országban, ez a törvény még nagyobb nyomás alá helyezné őket. Az ENSZ emberi jogi hivatala elismeri a magyar állam felelősségét abban, hogy meg kell védenie az ország határait, de a tervezet nemcsak a civilszervezetek munkáját fenyegeti, hanem súlyosan érintheti azoknak a jogait is, akik rászorulnak ezeknek a szervezeteknek a szolgáltatásaira, például menekültek vagy menedékkérők, mert a kormány által nyújtott segítség idővel csökkent – mondta.
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Az ENSZ a Soros-terv mentén halad
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint „egyre nyilvánvalóbb”, hogy az ENSZ „a Soros-terv” mentén halad, és bevándorlók millióit akarja behozni Európába, ami Magyarország számára elfogadhatatlan. „Ez a vitánk az ENSZ-szel” – olvasható a reagálásban.