Egy nő meghalt és 22 ember megsérült egy Ausztriában, háromnegyed 1 körül bekövetkezett vonatbalesetben – írja az ORF.at, az osztrák közszolgálati média honlapja. A sebesültek között három gyermek is van – tudósít a portál.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatása szerint a baleset áldozata nem magyar állampolgár, és a sérültek között sincsenek magyarok. A halálos áldozat vélhetőleg egy nő, állampolgársága egyelőre nem ismert – írta az MTI.
A baleset Stájerországban, a Graztól északnyugatra fekvő Niklasdorf pályaudvaránál történt, ahol két személyszállító vonat oldalról ütközött egymásnak. Egyik a Grazból a németországi Saabrückenbe tartó EuroCity, másik pedig egy Cityjet – vagyis vélhetően egy elővárosi gyorsvasút – volt, amely az ÖBB osztrák vasúttársaság járata. Az egyik szerelvény az ütközés következtében kisiklott.
19 mentőkocsi és két sürgősségi jármű érkezett a baleset helyszínére, további húsz jármű pedig készültségben állt. Osztrák rendőrségi értesülés szerint a halálos áldozat az EuroCity utasa volt, aki a helyszíni ellátás ellenére belehalt sérüléseibe.
A mentés ugyan hétfő délután fél 3-kor befejeződött, de vezetékszakadás és vezetéktartó oszlopok kidőlése miatt az érintett járatok késéssel közlekednek. Lezárták a Niklasdorf és Leoben közötti vasúti szakaszt. A távolsági vonatok kivárják a vágányzárat, a regionális szerelvényeket pedig elterelik. Az ÖBB honlapján azt írta, hogy 30-60 perces késésekkel kell számolni a térségben – tudta meg az MTI.