A seriff tudatta, hogy Scot Peterson volt az iskola mellé rendelt rendőr, és szolgálatban volt, amikor a 19 éves Nikolas Cruz félautomata karabéllyal tüzet nyitott a diákokra. Videofelvételek alapján belső vizsgálat indult, amely azt állapította meg, hogy Peterson odaér az épülethez, ahol Cruz a legtöbb áldozatával végzett, lőállást vesz föl, és várakozik. Israel elmondása szerint Peterson az első lövések után 90 másodperccel a helyszínen volt, a lövöldözés hat percig tartott; és közben a seriffhelyettes legalább négy percen át kint várakozott. A sajtótájékoztatón megkérdezték Israelt, hogy mit kellett volna Petersonnak tennie. „Be kellett vona mennie, hogy leszerelje a támadót, hogy megölje\" – szögezte le a seriff.
Peterson a vizsgálat során nem adott választ arra, miért nem ment be az épületbe, az újságírók pedig nem tudták elérni. A seriff elmondta, hogy a videofelvétel alapján föl akarta függeszteni a seriffhelyettest, aki viszont úgy döntött, hogy felmond. Scott Israel arról is beszámolt, hogy két másik seriffhelyettes ellen is vizsgálat indult annak kiderítésére, megfelelően kezelték-e azt az információt, hogy Cruz veszélyes lehet, és elképzelhetően lövöldözésre készül, amiről tavaly és tavalyelőtt is kapott bejelentést a seriff hivatala. Az elmúlt években összesen másfél tucatszor jelezték a seriffhivatalnak, hogy a fiatal veszélyes lehet. Cruz 17 embert ölt meg az iskolában február 14-én, majd a menekülő diákok közé vegyült.
A tömeggyilkosság ismét felszínre hozta a fegyvertartás korlátozásának kérdését az Egyesült Államokban, ahol a fejlett országok közül egyetlenként alkotmányos alapjog a fegyvertartás, az alaptörvény 1791-ben elfogadott második módosítása értelmében. Donald Trump elnök a héten azt ígérte, hogy a gyermekek életének megóvásánál nincs fontosabb, ezért javasolni fogja, szigorúbban ellenőrizzék a fegyvervásárlókat, emeljék meg a fegyvervásárlás alsó korhatárát, és tiltsák be a félautomata fegyvereket szinte automatává alakító rugós válltámaszokat. Emellett annak a véleményének is hangot adott, hogy megfelelően képzett, fegyvert viselő tanárok megakadályozhatnák a lövöldözéseket.