Lezuhant egy utasszállító repülőgép 66 emberrel a fedélzetén Iránban – jelentette vasárnap a Fársz iráni hírügynökség. Egy szóvivő beszámolója szerint a tragédiának nincs túlélője. A félhivatalos hírügynökség jelentése szerint az Iran Aseman Airlines nevű iráni légitársaság gépe a teheráni Mehrábád repülőtérről tartott az ország délnyugati részén fekvő Jászúdzs városába, és Szemírom közelében, a fővárostól 620 kilométerre délre csapódott a földbe. A Fársz úgy tudja, hogy egy ATR–72 típusú, két turbólégcsavaros repülőgép járt szerencsétlenül.
A légitársaság szóvivője az iráni állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a szerencsétlenséget senki nem élte túl. Szemírom kormányzója arról számolt be, hogy a mentőhelikopterek nem tudják megközelíteni a baleset helyszínét, mert nagy a köd, ezért a mentők szárazföldön igyekeznek elérni a roncsot, amely hegyvidéken fekszik.
Az ATR–72-es olasz–francia, regionális járatokra fejlesztett gép, amelyet a nyolcvanas években terveztek. A korábbi évek szankciói miatt Irán a legtöbb repülőalkatrészhez képtelen volt hozzájutni, ami miatt az iráni légitársaságok gépparkja elöregedett, s emiatt több baleset is történt. Az iráni atomprogramról 2015-ben kötött megállapodás után azonban a szankciókat a nemzetközi közösség megszüntette, s Irán nem sokkal később repülőgépek tucatjaira adott le megrendelést nyugati repülőgépgyártóknak.