Négyszeres halálbüntetést szabtak ki Pakisztánban arra a férfira, aki megerőszakolta és megölte a hétéves Zainab Ansarit – tudatta szombaton az ügyészség. Az ügy óriási felháborodást váltott ki az országban. „Az elsőrendű vádlott beismerte tettét” – mondta el Ehtesham Qadir, Pandzsáb főügyésze.
A bíróság a négy halálbüntetés mellett egy életfogytiglani és egy hétéves büntetést, valamint kétmillió rúpia (mintegy négy és fél millió forint) pénzbüntetést is kiszabott a férfira. A tárgyalást Lahor központi börtönében, egy terrorellenes bíróságon tartották. A vádlott nyolc másik kislány megerőszakolását is beismerte, és kilenc áldozata közül hét meghalt.
„Elégedett vagyok az ítélettel, és azt szeretném, ha nyilvánosan akasztanák fel” – mondta el a januárban meggyilkolt Zainab Ansari édesapja.
A hétéves lányt az ország középső részén, Kasurban rabolták el. Holttestét egy héttel később egy szemétdombon találták meg. A gyilkosság megrázta Pakisztánt. Zainab neve jelszóvá vált a tüntetők körében, akik azt követelték, hogy a hatóságok akadályozzák meg az ilyen szörnyűségeket. Kasurban ugyanis tavaly több tucat kislányt raboltak el, gyilkoltak vagy erőszakoltak meg.