Operaház épül Szaúd-Arábiában

Az első mozik tavasszal nyílnak az ultrakonzervatív országban.

MTI
2018. 02. 22. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szaúd-Arábia első operaházának felépítését jelentette be csütörtökön a Szórakoztatási Főhivatal.

A muszlim arab ország első operaházáról egyelőre csak annyit tudni, hogy a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában nyílik, építése már megkezdődött, átadása 2022-re várható.

Az ultrakonzervatív Szaúd-Arábiában 35 éven át be voltak tiltva a mozik, 20 éven át pedig a koncertek is.

A Szórakoztatási Főhivatal vezetője, Ahmed al-Hatib csütörtökön közölte, hogy a tavalyi 2000-rel szemben idén már mintegy 5500 kulturális rendezvényt (show-t, fesztivált, koncertet) tartanak az ország ötven városában.

„A legizgalmasabb és a leghíresebb eseményeket hozzuk el idén Szaúd-Arábiába” – mondta Ahmed al-Hatib. A fellépők között szerepel Andrea Bocelli, a Maroon 5 és a Cirque du Soleil.

Az illetékes bejelentette, hogy a Vision 2030 program keretében 64 milliárd dollárt költenek a helyi szórakoztatás és a kultúra fejlesztésére, hogy a lakosság ne külföldön, főleg a környékbeli liberálisabb országokban kényszerüljön elkölteni a szabadidő eltöltésére szánt pénzét.

E célból nyitották meg a mozi- és a koncertpiacot a külföldi, köztük nyugati produkciók előtt. Az első fellépők között volt Nelly amerikai rapper, Yanni (Janisz Hriszomalisz) görög zenész és Khaled, a rai királya. Az első mozik márciusban nyílnak, 2030-ig 300 filmszínház átadásával számolnak.

Az új, reformpárti szaúdi vezetés azt szeretné, ha nem a szaúdiak járnának át szórakozni a szomszédos országokba, hanem megfordulna az irány. Ahmed al-Hatib arra emlékeztetett, hogy Yanni szaúd-arábiai koncertjére 10 százalékban már bahreiniek váltottak jegyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.