Rendőrőrs elleni merényletet tervezett az ausztriai Sankt Pöltenben három fiatalkorú dzsihadista, aki a vádak szerint az Iszlám Állam terrorszervezet alvósejtjét akarta megalakítani azzal a céllal, hogy kalifátust hozzon létre Ausztria területén – közölte az osztrák ügyészség kedden.
A szerdán a bécsi tartományi bíróság előtt kezdődő per vádirata szerint a két 19 éves és egy 22 éves iszlamista tervei előrehaladott állapotban voltak. A fiatalok először egy Sankt Pölten-i fegyverkereskedést raboltak volna ki, majd a fegyverek birtokában vérfürdőt akartak rendezni Alsó-Ausztria tartományi székvárosának egyik rendőrőrsén. Az ügyészség kiemelte: tervük végrehajtását csak az tudta megakadályozni, hogy névtelen bejelentés érkezett a belügyminisztériumhoz a tervezett merényletről.
A vádhatóság szerint a gyanúsítottak a közösségi hálón keresztül kapcsolatban álltak a terrorszervezet Abu Nuuh néven emlegetett, csecsen származású tagjával, akinek a személyazonosságát egyelőre nem sikerült kideríteni.
A trió 2015-ben radikalizálódott, nem utolsósorban Abu Nuuh hatására, aki az év nyarán utasítást adott arra, hogy az Iszlám Állam nevében rendőröket gyilkoljanak egy Bécsnél kisebb osztrák városban. Erről a vádlottak egyike tett tanúvallomást még a nyomozás alatt. Az egyik 19 éves vádlott Csecsenföldről menekült Ausztriába a szüleivel 2005-ben. Feltételezett bűntársai egy azonos életkorú bécsi diák, aki 2015-ben tért át a muzulmán hitre, és egy többszörösen büntetett előéletű, csecsen férfi, aki több mint 15 éve él Ausztriában.