„Szelíd reakció” az iskolai mészárlás után

A legutóbbi floridai iskolai lövöldözés után sem szigorítanak komolyabban a fegyvertartáson Amerikában.

Garamvölgyi Flóra
2018. 02. 22. 18:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, a floridai iskolai mészárlás kellett ahhoz, hogy az amerikai politikai vezetés végre valamit változtasson a fegyvertartási törvényeken. Donald Trump – eddigi nyilatkozataival ellentétben – most támogatná azokat az lépéseket, amelyeknek az a célja, hogy javítsanak a fegyvervásárlásoknál használt szövetségi ellenőrzési rendszeren. Az elnök kedden jelentette be, hogy aláírt egy dokumentumot, amelyben utasította az igazságügyi minisztériumot, dolgozzon ki szabályozást olyan szerkezetek betiltására, amelyek segítségével lőfegyvereket automata tüzelésre is alkalmassá lehet tenni. Szerdán pedig elmondta, támogatná, hogy az eddigi korhatárral (18 év) szemben csak 21 évesnél idősebbek vásárolhassanak olyan típusú lőfegyvert, mint a parklandi tömegtámadásnál használt AR–15-ös. Egyébként tavaly októberben a Las Vegas-i mészárlásnál is ilyen fegyvert használtak, valamint ezzel a típusúval gyilkoltak 2012-ben a Sandy Hook iskolában is. Kérdés, ezek az intézkedések elegendők lesznek-e ahhoz, hogy valóban nagyobb biztonságban legyenek az Egyesült Államok lakói, és hogy megakadályozzák az emberélet kioltására alkalmas eszközök rossz kezekbe kerülését.

– Nyilvánvalóan látszik, hogy a floridai iskolában történt szomorú eset motiválta Trumpot – mondta lapunknak Frank Tibor, az ELTE amerikanisztika tanszékének professzora. – Egyrészt azért, mert a saját házához közel történt az eset, így személyes érintettség is van. De főként azért, mert így szeretné növelni a népszerűségét azok körében, akik a fegyvertartás ellen kampányolnak – folytatta. – Döbbenetes szám, de már közel 300 ehhez hasonló iskolai támadás volt az utóbbi 4-5 évben, és az amerikai társadalom lelkiismerete is eljutott arra a pontra, ahol már képtelen tolerálni az egyre sűrűsödő tragédiákat – hangsúlyozta Frank. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem az összes fegyver betiltásáról van szó, hanem csak arról az eszközről, amely a közönséges fegyvert sorozatlövésre alkalmas automata fegyverré képes alakítani. – Ez mondhatni egy elég szelíd reakció a történtekre – értékelt a szakértő.

Egyelőre szó sincs arról, hogy megváltoztatnák a teljes második alkotmánymódosítást, amely 1791 óta engedélyezi a felnőtt amerikai polgárok számára a fegyvertartást. Ez az a törvény, amely kimondja, az állampolgároknak joguk van saját fegyvert tartani és hordani, amely jogtól nem lehet őket megfosztani. Ez persze nem minden típusú lőfegyverre vonatkozik: az automata fegyverek, a vadászpuskák, valamint a hangtompítós lőfegyverek tartása szigorú engedélyhez kötött. De sajnos egy viszonylag egyszerűen elsajátítható módszerrel könnyen automata fegyverré lehet alakítani a boltokban nehézségek nélkül beszerezhető eszközöket is.

Jelenleg közel 300 millió fegyver van magánkézben Amerika-szerte, azaz nagyjából 89 lőfegyver jut 100 lakosra. Az tehát aligha reális elvárás, hogy csettintésre megoldódjon a probléma. Ugyanakkor azt is egyre többen érzik, nem normális, hogy sok szülő már golyóálló hátizsákot vesz gyermekének, hogy meg tudja védeni magát egy esetleges támadás esetén. Néhányan a Facebookon igyekeztek maguk is tenni valamit a változás érdekében. Így jöttek létre az „egy fegyverrel kevesebb” címke alatt futó videók, amelyekben amerikaiak saját kezűleg semmisítik meg otthoni fegyverüket, arra buzdítva a többi tulajdonost is, hogy kövessék példájukat. A videók többségében elmondják, hogy ők fegyvertartás-pártiak, de a floridai eset annyira megrázta őket, hogy inkább megszabadulnak a gyilkolásra is alkalmas eszközöktől. A mozgalommal kapcsolatban sokan szkeptikusak, hiszen így esélyes, hogy pont azok szabadulnak meg a fegyvereiktől, akik egyébként sem törvénytelen célra használták volna azokat. A civil szervezetek és a diákok pedig március közepére „Menet az életünkért” címmel szerveznek tiltakozást Washingtonba, hogy nyomást gyakoroljanak a kongresszusra a fegyvertartás szigorítását illetően.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.