Törökország bombázta a szír kormánycsapatokat Afrínban

A török haderő beváltotta a külügyminiszter hétfői fenyegetését.

MN
2018. 02. 20. 17:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cikkünket folyamatosan frissítjük!

Szír csapatokat kezdett bombázni a török hadsereg az észak-kelet szíriai Afrín térségében – adta hírül több hírügynökség egybehangzó jelentéseire hivatkozva a T-Online német nyelvű hírportálja.

A szír állami SANA hírügynökség és a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű katonai szervezet szóvivője is megerősítette, hogy török csapatok megszállták Afrín városát, és a térségbe érkező szír kormánycsapatokra tüzelnek, illetve bombázzák őket.

Az MTI az Anadolu török állami hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy a török csapatok figyelmeztető lövésekkel fogadták a szír csapatokat, amelynek hatására visszavonultak. Az Anadolu úgy tudja, hogy a fegyveres erők mintegy 10 kilométerre voltak Afrín város központjától, amikor a török „figyelmeztető lövések” hatására visszafordultak. A hírügynökség terrorista csoportoknak nevezte a kormánypárti csapatokat. A SANA szíriai állami hírügynökség azzal vádolta meg a török hadsereget, hogy a szóban forgó kurd ellenőrzőpont környékét lőtte.

A szíriai állami televízióban mintegy húsz harckocsit mutattak, amelyek egy közeli faluból elindulva Afrínba vonultak be. A harci járműveken több katona szír zászlókat lengetett, és Basár al-Aszad szír elnök kormányát éltette.

Szír jelentések szerint az úgynevezett „népi erők” katonai konvoja a török bombázás kezdete után visszavonult Afrín városából, és – egy török hírügynökség jelentése szerint – mintegy tíz kilométerre eltávolodott a településtől.

Hétfőn Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter támadással fenyegette meg a szíriai hadsereget, amennyiben bevonul a török katonai hadművelet által érintett, jelenleg kurdok által ellenőrzött északkelet-szíriai térségbe.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.