„A döntés elkerülhetetlenül bizonyos védett fajok szaporodóhelyének pusztulását vonja maga után” – mutatott rá Yves Bot főtanácsnok.
Hozzátette: a lengyel kormány nem tett eleget az uniós környezetvédelmi szabályokból eredő kötelezettségeinek.
A főtanácsnok feladata, hogy pártatlanul és függetlenül eljárva javaslatot terjesszen a bíróság elé a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozóan. Az indítvány nem köti a bírákat, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.
Az intenzív fakivágás tavaly májusban kezdődött, ami az európai hatóságok és a környezetvédők szerint veszélyezteti az uniós védettség alatt álló erdőt. Varsó azonban azt állítja, éppen az ősrengeteg pusztulásának megállítását célozza az intézkedés, amelynek keretében 180 ezer köbméter fát vágnának ki, ugyanis a lucfenyők kérgét élősködők támadták meg.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, az EU bírósága pedig júliusban elrendelte a fakivágás azonnali leállítását, de a lengyel hatóságok folytatták az erdőirtást, ezért a luxembourgi székhelyű törvényszék novemberben végzést adott ki, mely szerint ha Lengyelország nem tesz eleget a felszólításnak, akkor minden egyes nap után legalább 100 ezer euró (mintegy 31 millió forint) pénzbírságot fognak kiszabni, amíg nem születik meg az ítélet az ügyben.
A Lengyelország és Fehéroroszország területén elterülő erdőség bizonyos részei szigorú védelem alatt állnak. A számos ritka állatfajnak, köztük nyolcszáz európai bölénynek és a kontinens legmagasabb fáinak otthont adó terület felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökségi listájára is.