A brit hadsereg szakértőinek segítségét kérte pénteken a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya a délnyugat-angliai Salisbury városában idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet következményeinek felszámolására.
A londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító szolgálata pénteki tájékoztatásában közölte: „számos járművet és egyéb tárgyat” kell eltávolítani Salisbury belvárosából, ahol a bűncselekmény történt, és ehhez kérte a katonai szakértők segítségét, mivel a fegyveres erőknek van megfelelő kapacitásuk és szakértelmük e feladathoz.
A közlemény nem részletezte, hogy a rendőrség pontosan milyen szakterületeken járatos szakértők segítségét kérte, de a BBC pénteken úgy értesült, hogy a hadsereg és a haditengerészet hozzávetőleg 180, vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris hadviselés következményeinek elhárítására kiképzett tagja indult a helyszínre.
A Scotland Yard közleménye hangsúlyozza, hogy a katonai szakértők láttán a helyi lakosságnak „nincs oka rémületre”, a védelmi minisztérium rendszeresen nyújt segítséget a sürgősségi szolgálatoknak országszerte, és a közegészségügyi hatóságok eddig elhangzott tanácsadásai sem módosultak.
Sally Davies, az angol tisztiorvosi szolgálat vezetője minapi sajtótájékoztatóján elmondta: az incidensből eredő lakossági közegészségügyi kockázat az eddigi vizsgálati adatok alapján csekély, a hatóságok biztosítottak minden olyan helyszínt, ahol a két megmérgezett ember előzőleg megfordult.
Az eddigi vizsgálatok alapján „nagyon ritka” idegméreg okozta a Salisburyben történt kettős mérgezést. A sértettek egyike a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, aki 2010-ben, egy orosz–amerikai kémcsere során Nagy-Britanniában telepedett le, a másik pedig a volt kettős ügynök 33 éves lánya, Julija Szkripal. Tegnapi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy magyar orvos látta el őket a salisbury-i kerületi kórház sürgősségi osztályán.
Őket továbbra is válságos állapotban kezelik Salisbury kórházában. Szintén mérgezést szenvedett a helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey, akinek állapota súlyos, de nem szorul intenzív kezelésre.