Az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy Németországot a kereszténység formálta, így az ország kultúrájához tartozik a szabad vasárnap és az egyházi ünnepnapok, rituálék sora, mint a húsvét, a pünkösd és a karácsony.
Az iszlám viszont nem része Németországnak, „de a nálunk élő muzulmánok magától értetődően Németországhoz tartoznak”.
Ez azonban „természetesen nem jelenti azt, hogy rosszul értelmezett figyelmességből fel kellene adnunk az országunkra jellemző hagyományokat és szokásokat” – mondta Horst Seehofer.
Arra a kérdésre, hogy fel kell-e újítani a szövetségi kormány és a németországi muzulmán szervezetek egyeztető fóruma, az úgynevezett iszlám konferencia intézményét, azt mondta, feltétlenül meg kell tenni, tovább kell folytatni a párbeszédet a muzulmán szervezetekkel.
„Az én üzenetem az, hogy a muzulmánoknak velünk kell élniük, és nem mellettünk vagy ellenünk” – mondta a belügyminiszter, kiemelve, hogy a cél eléréséhez „kölcsönös megértés és odafigyelés kell, ami csak úgy lehetséges, ha beszélünk egymással”.
Angela Merkel kancellár, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pénteken Berlinben egy más ügyben tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy Németországot „nagyon erősen” formálta a kereszténység és a zsidóság, „de él négymillió muszlim is Németországban, és ők a vallásukat is gyakorolják itt. Ezek a muzulmánok Németországhoz tartoznak, és így a vallásuk is, az iszlám” – mondta a kancellár.
Kiemelte, hogy olyan iszlámra van szükség Németországban, amely a német alaptörvényen alapul, és megfelel a jogszabály előírásainak. Hozzátette, hogy mindent meg kell tenni a vallások jó együttéléséért, és ehhez jó eszköz az iszlám konferencia.
A Bild felidézte, hogy a muzulmán vallás és kultúra németországi helyzetéről folytatott vitát a CDU egyik legtekintélyesebb politikusa, Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke indította el 2006-ban, amikor belügyminiszterként az iszlám konferenciát azzal a kijelentéssel nyitotta meg, hogy „az iszlám része Németországnak és Európának”.