Lázár János kancelláriaminiszter Facebook-oldalán már nem érhető el az a videó, amelyben a fideszes politikus az immáron nyolcadszorra a világ legélhetőbb városának választott Bécset szidalmazza. A közösségi oldalról történt törlés után a fideszes politikus a videót saját honlapjára tette fel, majd a közösségi oldalára egy újabb videót posztolt, amelyről úgy véli, őt igazolja. Az első videó híre már Ausztriáig is eljutott, és az osztrák közvéleményt is megdöbbentette.
A balliberális Kurier napilap idézi Lázár János szavait, miszerint „itt az utcák láthatóan piszkosabbak, a környék sokkal szegényebb, és a bűnözés sokkal magasabb”. A lap gunyorosan jegyzi meg, hogy ezúttal nem Budapestről van szó. A Kurier felhívja a figyelmet arra, hogy miközben Lázár piszokról beszél, a bemutatott bécsi utcaképen semmi ilyesmi nem látható.
Az Österreich bulvárnapilap – amely főleg Sebastian Kurz néppárti kancellárhoz áll közel – azt közli olvasóival, hogy „Orbán minisztere megsérti Bécset”. A konzervatív lap, amely Orbán Viktor január végi bécsi látogatásakor a magyar kormányfőt antidemokratikus diktátornak és az EU szétverőjének nevezte, ezúttal sem fukarkodott a kritikával: „A videóval a jobboldali konzervatív Fidesz a választási kampányának helyszínét Ausztriába is áthelyezte. A felvételek eközben egy bevásárlóutca békés képét mutatják, ahol sem szemét, sem piszok nem uralkodik.” A lap megjegyzi, hogy miközben Bécs ismételten elnyerte a világ legélhetőbb városa címet, Matolcsy György jegybank-elnök szerint is Magyarország legfeljebb 2050-ben érheti el az osztrák életszínvonalat.
A másik konzervatív bulvárnapilap, a Kronen Zeitung már kissé megértőbb volt Lázárral szemben, a megalapozatlan híreiről ismert újság ugyanis feltételezi, hogy valós probléma lehet az, hogy 2046-ra akár minden harmadik bécsi muzulmán vallású lesz.
A konzervatív bécsi Die Presse napilap, amely Csekő Balázs nyomán ismerteti a Lázár-videó tartalmát, azt emeli ki, hogy a magyar kormánypárt a választási kampányban „elsősorban külföldiellenes retorikára” épít.