Őrizetbe vette a rendőrség Nicolas Sarkozy volt francia elnököt, és egy kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatják ki – jelentette kedden a Reuters hírügynökség egy francia bírósági forrásra hivatkozva.
A Le Monde című napilap szerint a vizsgálat tárgyát az a gyanú képezi, hogy Líbiából finanszírozták Sarkozy 2007-es választási kampányát. A lap szerint Sarkozyt beidézte kihallgatásra – most első ízben – a Párizs melletti Nanterre-ben székelő, korrupcióval, pénz- és adóügyi csalásokkal foglalkozó rendőrségi központ, és ott őrizetbe is vették. A politikus ügyvédje egyelőre nem nyilatkozott a kényszerintézkedésről. A francia lap szerint legfeljebb 48 óráig tarthatják őrizetben a volt francia elnököt.
Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető egy 2011 márciusában készült interjúban azt állította, hogy ő finanszírozta Nicolas Sarkozy előző francia államfő 2007-es kampányát, állításait azonban semmivel sem támasztotta alá.
A párizsi ügyészség 2013 elején ismeretlen tettes ellen aktív és passzív korrupció, befolyással való üzérkedés, okmányhamisítás, hűtlen kezelés, pénzmosás, bűnpártolás, valamint ezen bűncselekmények eltitkolásának gyanújával indított eljárást. Az ügyészség egyébként eredetileg a volt államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen, hamisítás miatt tett feljelentése nyomán indított előzetes eljárást. A portál ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beleegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Sarkozy 2007-es kampányát. A vádakat akkor a volt francia elnök gyalázatnak, a dokumentumot pedig hamisítványnak minősítette.
Idén januárban egy francia–algériai üzletembert állítottak bíróság elé Londonban. A francia hatóságok gyanúja szerint Alexandre Djouhri járhatott közben, hogy Sarkozy pénzügyi támogatást kapjon a 2007-es kampányához Kadhafitól.
Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt már indult vizsgálat, a vád szerint ő és a pártja a kampányban a megengedettnél többet költött el. Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte, hogy Nicolas Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.