A Krímet semmilyen körülmények között sem lehet visszaadni Ukrajnának – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy róla készült, még be nem mutatott portréfilmben, amelyet vasárnap több orosz hírügynökség is részletesen ismertetett.
„Ön megőrült? Nem, ilyen körülmények soha sem lesznek” – válaszolta Putyin arra a kérdésre, hogy létrejöhetnek-e olyan feltételek, amelyek között végbemehet az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt – hivatalos moszkvai szóhasználat szerint az anyaországgal „újraegyesített” – félsziget visszaszolgáltatása.
Az elnök hangot adott meggyőződésének, hogy a (második) csecsen „terrorellenes” háborúban elszenvedett véráldozatnál katasztrofálisabb következményei lettek volna annak, ha Oroszország a 90-es évek végén a jugoszláv forgatókönyvhöz hasonló módon széthullott volna. Szavai szerint a csecsenföldi pozitív változások a helyieknek köszönhetők.
Kitért a 2000-ben elsüllyedt, nukleáris meghajtású Kurszk tengeralattjáró 118 fős legénységének tragédiájára, amely röviddel az első megválasztása után történt. Mint mondta, a baleset rávilágított az orosz fegyveres erők akkori siralmas állapotára. Védelmi témákat érintve egyébként az orosz elnök ismételten megerősítette, hogy Moszkva az ország biztonsága szempontjából fontosnak tartja az északi sarkkör régióját.
Történelmi és politikai kérdések mellett a gyerekkoráról és a lányairól is szót ejtő Putyin a környezetéről szólva egyebek között elmondta: egyedül az árulást nem tudja megbocsátani, és olyanokból válogatta össze baráti körét, akik nem képesek ilyesmire.
A filmből egyébként kiderül, hogy Putyin egyik nagyapja Lenin és Sztálin szakácsa volt, a másik pedig az első világháborúban az osztrák fronton megsebesítette, majd bekötözte a Monarchia egyik katonáját, aki kezet csókolt neki ezért. Putyin elmondta, hogy Angela Merkel német kancellár időnként Radeberger sört küld neki ajándékba. A korábbi német kormányfőről, Gerhard Schöderről, a Rosznyefty igazgatótanácsának jelenlegi elnökéről pedig azt a történetet mesélte el, hogy amikor 2000-ben meghívta őt egy közös orosz szaunázásra, az épület lángra kapott, ám a volt szociáldemokrata politikus a menekülésnél előbbre tartotta, hogy kiürítse a korsóját.