Precedens nélküli, a normális nemzetközi párbeszéd alapjait aláásó durva provokációnak minősítette az orosz külügyminisztérium szerdán Theresa May brit miniszterelnöknek a Szkripal-ügy kapcsán Oroszország „megbüntetéséről” elmondott beszédét, egyúttal közölte, hogy a brit lépésekre adandó válasz nem várat sokat magára – írja az MTI.
May egyebek között 23 orosz diplomata kiutasítását és a magas szintű kétoldalú diplomáciai érintkezés felfüggesztését jelentette be amiatt, hogy Nagy-Britanniában megmérgezték Szergej Szkripal volt kettős ügynököt és lányát, ami mögött a brit miniszterelnök szerint „nagy valószínűséggel” Oroszország áll. A brit kormányfő által közölt intézkedések között szerepel az is, hogy visszavonták Szergej Lavrov orosz külügyminiszter londoni meghívását, és sem brit kormányilletékesek, sem a brit királyi család tagjai nem lesznek jelen a nyári oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. Theresa May szerint a kiutasításokkal London a következő évekre szinte megbénítja Oroszország nagy-britanniai hírszerzési tevékenységét.
Az orosz diplomáciai tárca ellenségesnek nevezte a London által bevezetendő büntetőintézkedéseket, egyebek között a diplomaták kiutasítását. A moszkvai külügyminisztérium kifogásolta, hogy a brit kormány az Oroszországgal való konfrontálódást választotta ahelyett, hogy az egyebek között a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) által megállapított nemzetközi szabályoknak megfelelően folytassa le a nyomozást, amire Moszkva egyébként készen állt.
Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter Moszkvában újságíróknak kijelentette, hogy Oroszország tavaly novemberben maradéktalanul megsemmisítette a még a szovjet korszakban gyártott vegyifegyver-készletét. Emlékeztetett rá, hogy az utolsó vegyi töltet megsemmisítését élő televíziós kapcsolásban rendelte el Vlagyimir Putyin elnök.
„Ezért nekünk egyáltalán nincsen vegyi fegyverünk” – mondta Manturov arra a kérdésre válaszolva, hogy lehetett-e Oroszországnak a Szkripal-merénylet elkövetéséhez szükséges vegyi eszköze.