„Ebben a pillanatban a kettős gyilkosság kivizsgálása a legfontosabb ( ), a többiről később napokig lehet még beszélni” – mondta a belügyminiszter, akinek lemondását, Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitányéval együtt, Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és menyasszonya meggyilkolása után kezdték el követelni ellenzéki politikusok, a sajtó, valamint a kormánykoalíció legkisebb pártja, a Most–Híd néhány politikusa.
„Az én feladatom biztosítani, hogy ezt az ügyet kivizsgálják” – szögezte le Kalinák, hozzátéve, minden erőforrást az ügy felderítésére fordítanak, több száz ember dolgozik rajta.
Az utóbbi években – különböző indokokra hivatkozva – többször próbálták leváltani a pozsonyi törvényhozásban ellenzéki pártok Robert Kalinákot, akit különböző vádakkal illettek. A kísérletek eddig mind sikertelenül végződtek, a vádakat érdemben nem bizonyította az ellenzék.
Robert Kalinák a Robert Fico miniszterelnök vezette Irány–Szociáldemokrácia (Smer–SD) alelnöke, Fico egyik bizalmasa.
A Most–Híd párt csütörtökön szólította fel lemondásra a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt. Bugár Béla pártelnök a kibővített elnökségi ülés után azt is kijelentette, hogy a legnagyobb kormánypártnak kell lépést tennie a helyzet megnyugtató rendezésére. Jelezte, hogy ettől teszik függővé a párt következő döntését.
Kalinák bejelentésére reagálva a Most–Híd közölte, hogy összehívták az országos tanácsot, a párt széles körű döntéshozó testületét március 12-re.
Eközben Szlovákia három legfőbb közjogi méltósága, Andrej Kiska köztársasági elnök, Robert Fico kormányfő és Andrej Danko parlamenti elnök – tekintettel az országban történő eseményekre, törvény adta jogukkal élve – rendkívüli megjelenési időt kértek a szlovák közszolgálati televíziótól vasárnap estére.
Szombaton a Zsolnához közeli Stiavnikban, szülőfalujában eltemették Ján Kuciakot. A 27 éves újságírótól családján és volt kollégáin kívül több százan vettek végső búcsút. Kuciak menyasszonyát, Martina Kusnírovát már egy nappal korábban eltemették az Eperjeshez (Presov) közeli Gregorovcéban.