Nagy-Britanniának tudatában kell lennie annak, hogy a Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerző ügye miatt bejelentett szankciófenyegetések nem maradhatnak válasz nélkül – közölte kedden az orosz külügyminisztérium.
Az orosz diplomáciai tárca a nap folyamán bekérette a brit nagykövetet, Laurie Bristow-t, akinek Vlagyimir Tyitov külügyminiszter-helyettes tiltakozó jegyzéket nyújtott át, és akivel közölte, hogy Moszkva mindaddig nem válaszol a brit ultimátumra, amíg nem kap mintát abból a vegyszerből, amellyel Szkripalt és a lányát Angliában – a brit vizsgálat szerint –megmérgezték, és amíg Nagy-Britannia nem kezd a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezménnyel összhangban cselekedni. Mint mondta, a nemzetközi szerződés közösen lefolytatott vizsgálatot feltételez, amelyre Moszkva készen áll.
Tyitov közölte Bristow-val, hogy a brit hatóságok fellépése „nyíltan provokatív jellegű”, és hogy Oroszországnak nem volt része a március 4-én Salisburyben történt incidensben.
Boris Johnson brit külügyminiszter kedd estig kért választ Moszkvától arra a brit állításra, amely szerint „nagyon valószínű”, hogy Oroszország áll Szkripal és lánya angliai megmérgezése mögött. Theresa May miniszterelnök kijelentette: London szerdán tekinti át részleteiben az orosz kormány válaszát, de ha az nem lesz hiteles, akkor a brit kormány azt a következtetést fogja levonni, hogy az orosz állam törvénysértő módon erőt alkalmazott az Egyesült Királyság ellen.
Bristow, aki a moszkvai külügyminisztériumnál – a RIA Novosztyi hírügynökség tudósítása alapján – nem kívánt az orosz sajtónak nyilatkozni, a Reuters hírügynökségnek a Tyitovval folytatott megbeszélését megelőzően megerősítette, hogy London a nap végéig továbbra is magyarázatot vár Moszkvától arra, hogy hogyan jutott el az ideggáz a mérgezés helyszínére, az angliai Salisburybe. A diplomata kijelentette, hogy May miniszterelnök szerdán tesz majd bejelentést arról, hogy kit tart felelősnek az incidensért.
Marija Zaharova külügyi szóvivő kedd este közölte, hogy egyetlen brit tömegtájékoztatási eszköz sem működik majd Oroszországban, ha Nagy-Britanniában a Szkripal-ügy miatt bezáratják az orosz kormány által finanszírozott Russia Today televíziót. A brit távközlési hatóság, az Ofcom a nap folyamán korábban közölte, hogy az incidens miatt, amennyiben az orosz állam törvénytelen módon erőt alkalmazott Nagy-Britanniával szemben, felülvizsgálhatja az RT nagy-britanniai működési engedélyét.