Tolvajbandát kaptak el, Orbán lánya is az áldozatok között van

A francia rendőrség szerint a Charles de Gaulle repülőtér és Párizs között autóval utazókat fosztogatta tizennégy fiatal.

MTI
2018. 03. 10. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia rendőrség fogta el azt a tizennégy fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megloptak több, a Charles de Gaulle repülőtér és Párizs között autóval utazó turistát, köztük Orbán Viktor magyar kormányfő egyik lányát – írta az AFP francia hírügynökséget szemléző MTI. Az AFP szerint a banda Orbán Viktor lányát is megtámadta 2017 novemberében útban Párizs felé.

A 15 és 21 év közötti fiatalokból álló tolvajbandát március 5-én állították elő a francia főváros közelében – mondták el a francia hírügynökség forrásai. A gyanúsítottak a feltételezések alapján nyolcvannyolc támadást követhettek el 2017 januárja és 2018 márciusa között. Célpontjaik azok a turisták voltak, akik taxival közlekedtek a repülőtér és Párizs között, vagy külföldi rendszámú autóval utaztak – részletezte egy bennfentes, megerősítve a Le Parisien című francia napilap értesülését.

A tolvajbanda bejáratott módszerrel rendelkezett: tagjai odasétáltak a dugóban várakozó autókhoz, szemügyre vették az utasteret, elöl hagyott csomagok után kutatva, majd egy erre a célra kialakított, hegyes kővel betörték az egyik ablakot, és zsákmányukkal elrohantak.

Több bűnözőt a köveken hagyott dns-mintáknak köszönhetően sikerült elfogni, másokat telefonbeszélgetéseik, a kirabolt autón található nyomok vagy szemtanúk lepleztek le – árulta el a forrás. Hatan már ismertek voltak a hatóságok előtt hasonló bűncselekmények miatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.