Az Egyesült Államok új tűzszüneti javaslatot terjesztett az ENSZ elé Szíria ügyében – jelezte Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet. Haley egyúttal elítélte Moszkva és Damaszkusz hozzáállását, amelyeknek szerinte soha nem állt szándékában betartani a fegyvernyugvásra felszólító határozatokat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt felszólaló diplomata elmondta, hogy az új határozati javaslat egyszerű, kényszerítő érvényű, és nem teszi lehetővé a kibúvókat. – Eljött a cselekvés ideje – szögezte le Haley.
Az Egyesült Államok azzal fenyegetett, hogy saját kezébe veszi a szíriai helyzet megoldását, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem lép. – Nem ezt az utat részesítjük előnyben – tette hozzá az ENSZ-nagykövet. – Azonban az Egyesült Államok korábban is megmutatta, hogy kész egyedül cselekedni, és ez most is így van – húzta alá.
Washington a – vélhetőleg a damaszkuszi kormányerők által elkövetett – Hán Sejkún-i vegyifegyver-támadás után egy egyoldalú akció keretében csapást mért egy szíriai légi támaszpontra 2017 áprilisában. Az Egyesült Államok azt követeli a Biztonsági Tanácstól, hogy kényszerítsen ki egy harminc napra szóló, azonnali tűzszünetet, amely Damaszkuszra és környékére, például a felkelők által ellenőrzött Kelet-Gútára terjedne ki. A felkelők utolsó jelentős fellegvárát hetek óta ostromolják az orosz légi támogatást élvező szíriai kormányerők. A BT február 24-én a teljes országra kiterjedő fegyvernyugvást követelt, hiába.
Diplomaták azzal vádolták Oroszországot, hogy napi öt órás humanitárius tűzszünetével csak megkerüli a februári megállapodást. A világszervezet tűzszüneti határozatának egyik záradéka lehetővé tette, hogy folytatódjon a harc a terrorcsoportok ellen. Szakértők azzal vádolták Szíriát és szövetségeseit, Oroszországot, valamint Iránt, hogy visszaélnek ezzel a kivétellel. Eközben António Guterres ENSZ-főtitkár a szíriai helyzet feletti csalódottságának adott hangot.
– Bár az összecsapások heve csökkent, nem függesztették fel teljesen az ellenségeskedést – tájékoztatta a világszervezetet Guterres. Az erőszak Kelet-Gútában és másutt, a többi között Afrínban, Idlíb egyes részein, illetve Damaszkuszban és külvárosaiban is folytatódott – mondta. – Néhány konvoj ugyan sikeresen kézbesítette szállítmányát, de a humanitárius segélyek továbbra sem jutnak el akadálytalanul a nélkülözőkhöz, és a súlyos betegeket, valamint a sebesülteket sem sikerült evakuálni – tette hozzá.