A szíriai mészárlás befejezését sürgette a pápa

A katolikus egyház vezetője valamennyi politikai és katonai vezető lelkiismeretét is említette hagyományos húsvéti Urbi et Orbi áldásában.

MTI
2018. 04. 01. 10:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szent Péter-bazilika loggiáján tízezrek előtt mondott üzenetében a katolikus egyházfő egyben \"a béke gyümölcseit kérte az egész világ számára, mindenekelőtt a szeretett és megkínzott Szíria számára, amelynek népességét kimerítette a véget nem érő háború\".

\"Bárcsak ezen húsvéton a feltámadott Krisztus fénye megvilágítaná valamennyi politikai és katonai vezető lelkiismeretét, hogy legyen vége a mészárlásnak\" - mondta a pápa.

Az egyházfő egy nappal az után beszélt erről, hogy a szíriai hadsereg parancsnoksága bejelentette, hogy visszafoglalta Kelet-Gúta városainak és falvainak a többségét. Tízezrek kimenekítése folyik a főváros keleti peremvidékén fekvő városokból, ahol a konfliktus kezdete előtt kétmillióan éltek, és jelentős kereskedelmi és ipari negyedek működtek.

A pápa békét szorgalmazott Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is.

A katolikus egyházfő szorgalmazta a \"megbékélést a Szentföldön, ahol \"védtelen emberekre csapnak le\". \"Fohászkodjunk a megbékélés gyümölcseiért a mai is konfliktusok sebezte Szentföld számára, amelyek nem kímélik a védteleneket\" - mondta a pápa. Pénteken gázai övezeti tüntetők és izraeli katonák összecsapásaiban 16 ember halt meg, a legtöbben a 2014. évi gázai hadművelet óta.

A koreai-félszigeti helyzetről szólva a pápa bátorította a folyamatban lévő \"párbeszédet\", a phenjani kísérleti atomrobbantások és ballisztikusrakéta-tesztek két éve utáni enyhülés időszakát.

\"Azok, akik felelősséggel bírnak, járjanak el bölcsességgel és jó ítélőkészséggel a koreai nép érdekében, és építsenek ki bizalmi kapcsolatokat a nemzetközi közösségen belül\" - szorgalmazta a pápa.

A pápa nemzetközi segítséget kért Venezuela számára, hogy többen ne hagyják el hazájukat a gazdasági és a politikai válság miatt.

Ferenc, aki 2013. évi megválasztása óta a római katolikus egyház fejeként a hatodik húsvéti szentmiséjét mutatta be az áldás előtt, felszólította a Szent Péter téren összegyűlt hallgatóit, hogy a világban előforduló oly sok igazságtalanság megszüntetéséért munkálkodjanak.

A pápa azért imádkozott, hogy Jézus ereje \"hozza meg a remény és a méltóság gyümölcseit, ahol nélkülözés és kirekesztés, éhség és munkanélküliség van, ahol - manapság oly gyakran elutasított - bevándorlók és menekültek vannak, ahol megtalálható a selejt kultúrája, a drog- és az emberkereskedelem, valamint a rabszolgaság modern formái\".

A hívőknek, a kíváncsi turistáknak, sőt még a szentmise bemutatásában részt vevő papoknak is hosszú sorokat kellett végigállniuk vasárnap reggel, mire a fémkapukon és a táskák ellenőrzése után a reggeli óráktól a közlekedés előtt lezárt a Szent Péter térre bejutottak. Az olasz hatóságok a húsvétot biztonsági szempontból magas kockázatú időszaknak tekintik.

\"Róma a katolikus vallás központja, itt van a pápa, a Vatikán. Azok számára, akik radikálisan gondolkodnak a szent háborúról, Róma sok mindent jelképez\" - mondta szombaton Federico Capiero de Raho terrorellenes ügyész, akit igencsak aggasztanak a Szíriából és Irakból visszatérő radikalizálódott olaszok.

Marco Minniti, a leköszönő olasz kormány belügyminisztere vasárnap egy interjúban úgy vélte, hogy a bevándorlók és menekültek között 120 olasz fegyveres térhetett vissza egyénileg Olaszországba.

A Szent Péter teret húsvét vasárnapján 50 ezer szál virág díszítette - többségében tulipánok és sárga nárciszok, illetve rózsák és orchideák -, amelyek immár 32. éve Hollandia adományai.

Tavaly a virágokat a római sirályok megdézsmálták, de a kertészek idén lézer segítségével riasztották el a mise előtt a madarakat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.