Donald Trump amerikai elnök a segélyek megvonásával fenyegette meg kedden Hondurast az amerikai határ felé tartó menekültek áradata miatt – írja az MTI.
A beszámoló szerint az elnök később már azzal fenyegetett, hogy a hadsereget is beveti az Egyesült Államok Mexikóval közös déli határának védelmében, míg meg nem építik a választási kampányában ígért határfalat, és „megfelelő biztonsági intézkedéseket” nem vezetnek be.
A Fehér Házban nyilatkozó Trump újságírók előtt így fogalmazott: „Katonai eszközökkel fogjuk intézni a dolgokat.” Hozzátette: a felvetést már megvitatta James Mattis védelmi miniszterrel is. „Amíg nincs fal és megfelelő biztonság, addig a hadsereggel fogjuk védeni határainkat. Ez nagy lépés – hangoztatta Trump. – Nem engedhetjük meg, hogy emberek illegálisan áramoljanak be országunkba, hogy azután eltűnhessenek.”
Keddi Twitter-bejegyzésében az elnök nemcsak Honduras, hanem más, meg nem nevezett országok számára is megígérte az amerikai segélyek megvonását, amennyiben nem lépnek fel a bevándorlók áradatának visszafogásáért.
„Jobb, ha megállítják a Hondurasból érkező karavánt, amely most Mexikón halad át, és gyenge törvényekkel védett határaink felé halad, mert a NAFTA révén érkező pénz és a Hondurasnak, valamint a többi országnak nyújtott külföldi segély forog kockán” – írta keddi mikroblog-bejegyzésében Trump, ismételten utalva arra, hogy Washington akár fel is mondhatja az éppen most újratárgyalt Észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményt. Majd ismételten a törvényhozókat sürgette a bevándorlási törvény megalkotására. „A kongresszusnak azonnal cselekednie kell” – fogalmazott.
Ebal Díaz hondurasi elnöki szóvivő visszautasította a fenyegetést. „Fogalmunk sincs, miről beszél Trump, amikor azt mondja, Honduras nem tesz semmit az illegális migráció megfékezésére – emelte ki Díaz a helyi televízióban. – Úgy gondolom, nem eléggé tájékozott, és úgy gondolom, tisztességtelenül próbálja Hondurast felhasználni az amerikai kongresszussal való vitájában.” Az elnöki szóvivő tiszteletet követelt országának.