Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kedden fölmondta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) az afrikai migránsok elhelyezéséről kötött megállapodást.
Jeruzsálemben előző nap bejelentették: Izrael letett arról a tervéről, hogy visszatoloncoljon több tízezer afrikai illegális bevándorlót, és megállapodott az ENSZ-főbiztos hivatalával, hogy közülük több mint 16 ezret nyugati országok fognak átvenni. Ám a szóba került célországokkal – köztük Németországgal és Olaszországgal – nem egyeztettek, és a terv Izraelben is bírálatokat váltott ki.
Még hétfőn késő este közölte az izraeli miniszterelnök, hogy felfüggeszti a megállapodás végrehajtását, mert tárgyalni akar annak a dél-tel-avivi városrésznek a lakosaival, ahol jelentős számú migráns él. A keddi találkozó után úgy fogalmazott, figyelmesen meghallgatta a megállapodásra vonatkozó megjegyzéseket, és miután ismét mérlegelte az előnyöket és a hátrányokat, úgy döntött, felmondja a megállapodást.
A kormányfő hivatala által kiadott közlemény szerint Netanjahu egyúttal kijelentette: a jogi korlátok és a nemzetközi színtéren tapasztalható nehézségek ellenére továbbra is határozottan azon lesznek, hogy föltárják a rendelkezésükre álló összes lehetőséget a „behatolók” eltávolítására.
William Spindler, az UNHCR szóvivője Netanjahu bejelentésére reagálva kijelentette: továbbra is hisznek benne, hogy szükség van a megállapodásra, ami előnyös lehet Izrael, a nemzetközi közösség és a menedékjogért folyamodók számára is. „Reméljük, hogy Izrael hamarosan felülvizsgálja a megállapodás eltörlésére vonatkozó döntését” – tette hozzá.
Az egyezség értelmében a mintegy 32 ezer afrikai migráns körülbelül felét nyugati országok vették volna át, további 16 ezer, menedékjogért folyamodó afrikai bevándorló pedig oltalmazotti státuszt kapott volna, és engedélyezték volna nekik, hogy még legalább öt évig Izraelben maradjanak. Ezenfelül van még az országban körülbelül ötezer olyan afrikai bevándorló, akiről nem szólt a megállapodás, és további ötezer, migráns férfihoz tartozó nő és gyermek, akiket nem fenyeget a kitoloncolás – jegyezték meg hírügynökségek.