További korlátozásokat rendelt el kedden a lengyel kormány a koronavírus terjedésének lassítása érdekében. A Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által ismertetett intézkedések szerint ezután néhány kivétellel csak egyedül lehet sétálni, bizonyos órákban pedig csak a nyugdíjasok vásárolhatnak.
Lengyelországban múlt szerdától van érvényben részleges kijárási tilalom, amely nem vonatkozik a munkahelyre utazásra, a bevásárlásra és a hasonló nélkülözhetetlen feladatokra, köztük a rövidebb sétákra sem.
A kedd éjféltől kezdve különféle időpontokban hatályba lépő, legalább húsvétig érvényes szabályok fő elve az emberek közötti távolságtartás – hangsúlyozta Morawiecki. „Mindenáron szeretnénk elkerülni azt, ami nyugat-európai partnereinkkel történt” – jelentette ki, utalva az olaszországi, a spanyolországi helyzetre, valamint arra, hogy egyes országokban az orvosok kénytelenek dönteni, kinél alkalmazzák az életmentő terápiát.
A kormány fel akar készülni a fertőzések növekvő számára, egyúttal viszont laposítani szeretné a járvány alakulásának görbéjét, hogy kezelhetővé váljon a járvány – mondta Morawiecki.
Aláhúzta: még mindig sokan találkoznak az utcán, a hétvégén túl sokan mentek ki parkokba és hasonló, zsúfolt közterekre.
Az új szabályok szerint a 13 éven aluli gyerekekkel sétáló szülők, illetve a fogyatékos személyek kísérői kivételével a családtagokat is kétméteres távolságtartásra kötelezik az utcán. Eddig az utcán egyszerre csak két személy sétálhatott, közvetlen családtagok esetében többen is.
A 18 éven aluliak szülői felügyelet nélkül egyáltalán nem mehetnek ki. Bezárják a parkokat, korzókat, tengerparti strandokat, betiltják a városi biciklikölcsönzők működését.
A boltokban egyszerre csak háromszor annyi vásárló tartózkodhat, amennyi pénztár működik. Az üzletekben kötelező a védőkesztyű használata, 10 és 12 óra között kizárólag a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak.
A postahivatalok minden egyes ablakánál csak ketten lehetnek, a zöldségpiacokon pedig hárman egy standnál. Az építőanyagot árusító üzleteket a hétvégeken, a kozmetikai, fodrászati, tetováló szalonokat hétközben is zárva kell tartani.