A határellenőrzéseket akkor lehet megszüntetni, ha Ausztriában és a szomszédos országokban folytatódik a kedvező tendencia, és alacsony marad a koronavírus-fertőzöttek száma – erről beszélt egyebek mellett Sebastian Kurz osztrák kancellár az oe24 rádiónak adott interjúban. Az országban a vírus miatt kezelés alatt állók száma jelentősen csökkent, jelenleg 2786 beteget tartanak nyilván,
Az osztrák kancellár a kedvező tendencia folytatódásában bízik
Természetesen az a cél, hogy ismét megnyissuk a határokat – jelentette ki Sebastian Kurz.
„Természetesen az a cél, hogy ismét megnyissuk a határokat” – jelentette ki Kurz, aki csütörtökön részt vesz az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek videós egyeztetésén.
Elmondta, hogy az osztrák hatóságok kapcsolatban állnak a szomszédos országokkal, továbbá európai síkon is foglalkoznak azzal a kérdéssel, mikor lehet újra megnyitni a határokat. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, csak akkor lesz lehetséges, ha a szomszédos országokban is kedvezően alakul a koronavírussal kapcsolatos helyzet.
A fokozatos határnyitásról úgy vélekedett, hogy elsősorban azokkal a szomszédos államokkal veszik fel a kapcsolatot, amelyek a járvány megfékezésében éppen olyan jelentős eredményeket értek el, mint Ausztria.
Arról is beszélt, hogy a határokon visszaállított ellenőrzés nemcsak gazdasági, illetve turisztikai kérdés, hanem a határ mentén élők számára is lényeges.
„Szenzációsan jó értékeknek” nevezte Kurz azokat az eredményeket, amelyeket Ausztria elért a koronavírus megfékezésében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány még nem múlt el, és az élet csak akkor térhet vissza igazán a régi kerékvágásba, ha feltalálják a vírus elleni gyógyszert, illetve oltóanyagot.
Néhány napja száz alá csökkent a fertőzöttek számának napi növekedése Ausztriában. Összesen 14 938-an fertőződtek meg a koronavírussal, közülük 11 694-en már meggyógyultak. A jelenleg is kezelés alatt álló betegek száma jelentősen csökkent: 2786 beteget tartanak nyilván, közülük 677-en szorulnak kórházi kezelésre, és 169-en vannak az intenzív osztályon. A fertőzés szövődményeibe 510-en haltak bele.
Egy közvélemény-kutatás szerint az emberek is egyre nehezebben viselik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Egy piackutató intézet ezer embert kérdezett meg az óvintézkedésekről. A felmérés azt mutatja, hogy míg négy hete a lakosság 90 százaléka támogatta a kormány által bevezetett óvintézkedéseket, addig jelenleg 79 százalék tartja indokoltnak azokat, sőt a megkérdezettek 21 százaléka túlzottnak nevezte a korlátozásokat.
A megkérdezettek 88 százaléka ugyanakkor úgy vélekedik, hogy Ausztria ellenőrzés alatt tartja a koronavírus-járványt, 63 százalékuk pedig kifejezetten örül annak, hogy Bécs a járvány elleni küzdelemben más utat választott, mint Svédország, ahol egyáltalán nem vezettek be kijárási tilalmat – derül ki a közvélemény-kutatásból.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
A megismételt román elnökválasztás második fordulójába bekerült Nicusor Dan független elnökjelölt szerint véget ért az a korszak, amikor a pártok sajátjukként rendelkeztek támogatóik szavazataival, a sorsdöntő május 18-i voksolást megelőző időszakban pedig már nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választania Románia számra.

Szijjártó Péter: Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek döntik el, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az EU-hoz
Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek fogják meghozni az arról szóló döntést, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az Európai Unióhoz vagy sem – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pécsett.

A Trump-tornádó idején hazánkban jó szelek fújnak
A Trump-tornádó közepette hazánknak ügyelnie kell arra, hogy megőrizzük szuverenitásunkat és bővítsük a mozgásterünket – áll az Alapjogokért Központ elemzésében.

Friedrich Merz egy kényszerházasság élén került kormányra
Egy problémák sorával küzdő ország irányítását veszi át.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!

Slot nem fogta vissza magát a hibázó Szoboszlaival kapcsolatban

Liptai Claudia ruhája mindent vitt – így még nem láttuk a színpadon

Áll a bál Németországban: drasztikus lépésre szánta el magát az AfD

Kivételt tett Szabó Zsófi, megmutatta kisfiát: ilyen nagy már Mendel

Titkosszolgálati jelentés: Putyin váratlanul meggondolta magát, már nem az a terve Ukrajnával, mint volt – mostantól ezt akarja elérni az orosz elnök

Hunyadi-sorozat: teljesen kiborultak a románok, Nándorfehérvárig mentek gyalázkodni

Szoboszlait elöntötték az érzelmek, miután szörnyű hírt kapott Liverpoolban

Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében

Hamiltont is bűnösnek találták, de a Red Bull veszített a legtöbbet

Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Címoldalról ajánljuk