
Győzött a valóság a gender felett a briteknél
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.
Továbbra is feszült a helyzet az erdélyi Keresztváron, ahol a rendőrség és a csendőrség beavatkozására volt szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a település cigánytelepén élők egy csoportjának egyre agresszívabb lázadását. Néhányan életveszélyesen megfenyegették a polgármestert, élelmet követelve – számolt be a Național hírportál, amely korábban arról írt, hogy a nyugat-európai országokból Romániába visszatért roma közösségek miatt szociális bombák fognak robbanni országszerte, a hatóságok pedig nincsenek felkészülve ezek hatástalanítására. Több brassói üzletember élelmiszer-adományokkal sietett a keresztvári önkormányzat segítségére. A helyi vezetés a csomagok szétosztásával igyekezett a cigánytelepen élőkön segíteni.
Dorinel Blendica polgármester szerint azokon a településeken, ahol népes roma közösség él, ezek a jelenségek egyre gyakoribbak lesznek, mivel ők most valóban mindenféle jövedelem nélkül maradtak. – Sokan közülük napszámosként dolgoztak, mások különböző cégeknél. Most, hogy minden bezárt, elfogyott a pénzük, s mindannyiuknak legalább öt gyereket kell eltartaniuk családonként” – fogalmazott a község elöljárója. Hozzátette: a szociális segélynek vannak bizonyos feltételei, az ingyenes élelemosztásra nincs jogi alap. Arról is beszélt, hogy a községben a helyzetet súlyosbítja mintegy száz roma hazatérése Spanyolországból, Németországból, Hollandiából és Nagy-Britanniából. A román hírportál tudósítása szerint a keresztvári cigánytelep lakóinak egy része azzal fenyegetett: amennyiben nem kapnak élelmiszert az önkormányzattól, elkezdik kirabolni a helyi boltokat. A hangadók egy húszfős csoportból kerülnek ki, akik állítólag koldulásból éltek Nyugat-Európában.
A hazatértek nem tartották be a kötelező lakhelyi elkülönítést sem.
A négyezer lakosú, Brassótól alig több mint húsz kilométerre fekvő Keresztvár román többségű lakosságának húsz százaléka magyar, s a hivatalos népszámlálási adatok szerint 18 százalékos a romák aránya. Egy korábbi kutatás szerint Romániában mintegy kétezer úgynevezett cigánytelep van, ahol közel hatszázezren élnek, többségük mélyszegénységben.
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
Amit a Tisza Párt elnöke csinál most Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozásának a témájában, az pusztán kapálózás, szánalmas kísérlet arra, hogy elterelje az emberek figyelmét a tényekről, miszerint támogatják Ukrajna gyorsított EU tagságát – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az ukrajnai háborúnak Európa mellett Afrika is a vesztesei közé tartozik – jelentette ki Szijjártó Péter.
Elvitték a rendőrök Szabó Bálintot – videó
Tóth Gabi őszintén vallott Lakatos Márk egyik kalandjáról
Szalmonellaveszély! Hányást és hasmenést okozhat ez a termék, vidd vissza, ha vettél belőle
Ép ésszel felfoghatatlan ajánlatra mondott nemet Szoboszlai csapattársa
Elolvadsz Szabó Zsófi és kisfia közös fotójától
Ábrahám Róbert közösségi oldalán posztolt az Alföldi Róbert-féle atrocitásról + videó
Magyar Péter a Tisza Párt győzelme esetén börtönbe fog kerülni
Muszukajev bronzmeccses, Kuramagomedov elődöntős a birkózó Eb-n
Íme az Orbán-kormány leglelkesebb támogatója, aki nem más, mint maga Magyar Péter! + videó
Szirénázó mentőt akadályozott a pride-párti tüntetés
A pornó világából érkezett Magyar Péter legújabb, kétes hírű támogatója
Sokkoló felmérés: már az iszlám vallású tanulókból van a legtöbb Bécs általános és középiskoláiban
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
Amit a Tisza Párt elnöke csinál most Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozásának a témájában, az pusztán kapálózás, szánalmas kísérlet arra, hogy elterelje az emberek figyelmét a tényekről, miszerint támogatják Ukrajna gyorsított EU tagságát – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az ukrajnai háborúnak Európa mellett Afrika is a vesztesei közé tartozik – jelentette ki Szijjártó Péter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.