Egyezséget kötött a zimbabwei kormány arról, hogy összesen 3,5 milliárd dollár kártérítést fizet azoknak a fehér farmereknek vagy hozzátartozóiknak, akiket a hatalom megfosztott földjeiktől. A döntés háttere, hogy mikor az ország 1980-ban kikiáltotta a függetlenségét, a mezőgazdasági területek túlnyomó többsége fehérek kezében összpontosult. Ezt megelégelve Robert Mugabe elnök aztán 2000 és 2001 között „igazságszolgáltatásként”, a gyarmati sérelmek miatt több ezer fehér farmer földjét sajátította ki és osztotta szét a fekete lakosság között. Az eltulajdonlás gyakran erőszakba torkollott, a tanyákat kifosztották, felégették, az otthonukat védő tulajdonosokat olykor megölték vagy elűzték, néhányan szó szerint annyival menekültek, amit magukon viseltek. Az ország több százezres fehér lakosságából mára néhány tízezren maradtak.
A fehérek elűzését Afrika-szerte sokan ünnepelték, de éles bírálatokat váltott ki Nyugaton, így a lépéssel Robert Mugabe elvágta magát a nemzetközi közösségtől és a segélyektől. A változást megsínylette a gazdaság is, az egykor Afrika kenyeres kosaraként emlegetett ország bruttó hazai terméke (GDP) bezuhant, az infláció rekordokat döntött. A helyzet azóta sem sokat javult, tavaly az infláció 500 százalék fölötti volt, a Nemzetközi Valutaalap arra figyelmeztetett, hogy pénzügyi és humanitárius katasztrófa fenyeget, amit ráadásul megfejelt a koronavírus-járvány.

Fotó: MTI
Miután az országot majd négy évtizeden át vezető Robert Mugabe elnököt 2017-ben békésen eltávolították a hatalomból, és tavaly 95 esztendős korában elhunyt, megnyílt az út kétes megítélésű örökségének rendezése előtt. A problémát azonban most is éppen az jelenti: vajon miből fizetnék ki ezt a 3,5 milliárd dollárt? Abban tökéletes egyetértés van a kormányban, hogy egyelőre erre nem futja. A tervek szerint egy évet szánnának arra, hogy adományokból, hitelekből valahogyan összekalapozzák az összeget. Ezután a kártérítés felét átutalnák, a maradék részt pedig további öt év alatt rendeznék. Hogy pontosan kinek és mennyi jut majd a pénzből, az továbbra sem tisztázott. – A földreform nem visszafordítható, de a kártérítés kifizetése a kulcs, hogy rendezzük a kapcsolatokat a Nyugattal – magyarázta Emmerson Mnangagwa elnök, hogy ennyi év távlatából miért próbálják meg rendezni a problémát.