Korlátozás is meg nem is: fél szívvel szigorít Szlovákia

A számok kedvezőtlenek, mégis az eddigi legenyhébb intézkedések jönnek.

null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb korlátozások várnak Szlovákiára, bár a nagy dérrel-dúrral beharangozott, minden eddiginél szigorúbbra tervezett rendeletekből végül nem lett semmi. A hét elején még arról is külön sajtótájékoztatót tartottak, hogy majd szerdán bejelentik az új szabályokat, így az egész ország azt várta, hogy teljes lezárásra, kijárási tilalom bevezetésére, sőt, talán a határok lezárására is sor kerül. Nem így lett! Hiába kommunikálta azt a kormány, hogy az elmúlt két-három hétben mennyivel rosszabb a járványhelyzet (a számok alapján egyébként tényleg az), Igor Matovičék nem mertek vagy nem akartak igazán fájó intézkedéseket bevezetni.

Csak egy példa: a korábban a járvány melegágyaként kezelt színházakat, mozikat, illetve egyéb közösségi tereket nem érintik a korlátozások.

 

Szlovákiában a lakosság nagy részét tesztelték. A többség mégis elégedetlen a járvány kezelésével
Fotó: Radovan Stoklasa / REUTERS

Néhány magyarországi médium is a „bezárkózik Szlovákia”, illetve „komoly korlátozások” főcímekkel harangozta be a témát. Erről azonban szó sincs. Tulajdonképpen az eddigi lezárások talán legenyhébbike vár most az országra. Három pontban össze is foglalható a lényeg. Péntektől bezárnak az éttermek teraszai, az ételkiadás és házhosszállítás viszont marad. Ez szinte egész ősszel így működött. A tömeges tesztelés utáni eufóriában kaptak csak engedményt az éttermek a terasz működtetésére, amelynek a decemberi mínuszokban egyébként is egyre kevesebb értelme volt.

December 14-től korlátozott üzemben működhetnek tovább a hotelek és síközpontok.

Pár napja még arról volt szó, talán el sem indul a gazdasági szempontból rendkívüli jelentőségű síszezon, most kiderült, 72 óránál nem régebbi koronavírus-teszttel, kis túlzással, zavartalanul lehet „telelni” a Tátrában. Az összképbe a tények itt is belezavarnak kicsit, ugyanis még mindig nagyon kevés a tesztelőállomás. Három-négyórás sorok vannak szinte mindenhol. Járványügyi szakemberek már hetekkel ezelőtt arra figyelmeztettek, a karácsonyi vásárlási hullám idejére korlátozni kellene az üzletek nyitvatartását. Nemzetgazdasági szempontból talán érthető, járványügyi szempontból azonban alig-alig védhető, hogy erre végül nem kerül sor, csak három nappal karácsony előtt: 21-étől csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és drogériák maradhatnak nyitva. Jelen állás szerint legalább három hétig tart ez az állapot.

A közoktatásban is érdekes helyzet alakult ki. Az elmúlt időszak központi témája volt, milyen korlátok mellett lehetne visszaültetni a gyerekeket az iskolapadba (a középiskolások és felső tagozatosok lassan két hónapja online oktatást kaptak). A kormány azt találta ki, önkéntes alapon nyissanak újra az iskolák, amennyiben tudják biztosítani a személyzet és a diákok tesztelését. Hetekig ment a vita, mire hétfőn, december 7-én körülbelül egy tucat iskolában folytatódhatott a normális tanítás, hogy aztán december 21-én a karácsonyi szünet miatt le is állítsák az egészet. Hogy mikor indulhat újra, egyelőre nem tudni. Ahogy az is kérdéses, ezeknek a fél szívvel meghozott intézkedéseknek lesz-e egyáltalán értelmük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.