– Izrael hosszú és nehéz háborúba kezd – mondta az izraeli kormányfő, miután szombaton szabályosan elszabadult a pokol az országában a Hamász támadását követően. Több százan haltak meg Izraelben és Gázában. Az izraeli politikai-biztonsági kabinet szombaton késő este ült össze, hogy meghatározza az ország válaszát a terrorszervezet meglepetésszerű támadására.
Hosszú és nehéz háborúra készül Izrael + videó
Sok túszt ejtett az akciója során a Hamász, az elraboltak között nők és gyermekek is vannak.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint a kabinet operatív döntések sorozatát hozta, amelyek célja a Hamász és a Palesztin Hatóság katonai és kormányzati képességeinek megsemmisítése.
Hosszú és nehéz háborúba kezdünk. A háborút a Hamász gyilkos támadása kényszerítette ránk
– idézte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a CNN amerikai hírtelevízió.
A kormányfő a tervekről szólva elmondta, az intézkedések első szakasza a területükre behatoló ellenséges erők többségének megsemmisítésével ér véget. Ezzel egy időben megkezdik a támadásokat is a céljaik eléréséhez.
A közlemény szerint Izrael célja, hogy meggátolja a Hamász azon képességét és vágyát, hogy sok éven át fenyegesse és bántsa Izrael polgárait.
Visszaállítjuk Izrael polgárainak biztonságát, és nyerni fogunk
– tette hozzá Netanjahu.
További Külföld híreink
A kabinet döntései között szerepel egyébként az áram-, üzemanyag- és áruszállítás leállítása. Izrael légicsapásokkal is válaszolt a Hamász támadására – az ottani tisztségviselők szerint több mint 230 gázai halt meg a csapások során.
Az ostromlott Gázai övezetben élő 2,3 millió palesztin rettegésben és sötétségben töltötte az éjszakát, miközben Izrael fokozta a légi támadásokat, és megszakította a part menti enklávé áramellátását – közli az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.
További Külföld híreink
Óriási robbanások voltak hallhatók. Hírügynökségek szerint Gázában egy ötemeletes épület is hamuvá vált. Fegyveres harcokra is sor került az izraeli védelmi egységek és a terroristák között.
A BBC brit közszolgálati média vasárnap reggeli jelentése szerint az izraeli hadsereg visszaszerezte az ellenőrzést a palesztin fegyveresek által elfoglalt rendőrőrs felett a Gázai övezet határához közel. A Hamász szombaton beszivárgott Sderot városába, és megrohamozta a rendőrséget. Az izraeli rendőrségi akciót követően tíz fegyveres vesztette életét a hadműveletben.
Aggodalomra ad okot viszont az, hogy az izraeli hadsereg szerint a Hamász palesztin fegyveres csoport jelentős számú izraeli civilt és katonát tart túszként. Az elhurcoltak között vannak gyerekek, nők, idősek és fogyatékkal élők. Egyesek életben vannak, néhányuk pedig halottnak tekinthető – mondta Jonathan Conricus alezredes, katonai szóvivő.
Borítókép: Izraeli ellentámadásban rakétacsapást kapott épületek törmeléke közt megy egy palesztin férfi Gáza városában 2023. október 7-én (Fotó: MTI/AP/Fatima Sbair)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump Jr.: Amerika hátat fordíthat Ukrajnának + videó
Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

Paprikaspray-vel támadtak a rablók, többen megsérültek + videó
A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

Peszkov elmondta, mi lehet a béke akadálya
A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia a brüsszeli REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Trump Jr.: Amerika hátat fordíthat Ukrajnának + videó
Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

Paprikaspray-vel támadtak a rablók, többen megsérültek + videó
A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

Peszkov elmondta, mi lehet a béke akadálya
A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia a brüsszeli REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett bejelentést.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!