Olaf Scholz német kancellár legutóbbi háborús kijelentései után, miszerint brit és francia csapatok már aktívan részt vesznek nagy hatótávolságú rakéták ukrajnai telepítésében az orosz–ukrán háborúban, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke felszólította Karl Nehammer néppárti szövetségi kancellárt, hogy haladéktalanul követeljen teljes körű felvilágosítást a veszélyes fejleményekről – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Forrnak az indulatok Olaf Scholz háborús kijelentése után
Az osztrák jobboldal azt követeli, hogy Karl Nehammer kancellár azonnal tisztázza a helyzetet a franciákkal, a britekkel és a németekkel.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/03/ErYtHunz_H6UtmUwwQ97dAtWFhjrtbpwEIMU2fIdQkQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzMGY4YzMyMDE2MzRjMDA5MWUzYTg2Zjg5ZDZkY2E3.jpg)
Miután Emmanuel Macron francia elnök már nem akarta kizárni az EU- vagy NATO-csapatok ukrajnai háborús bevetését, Nehammer csak napokkal később figyelmeztetett egy harmadik világháborúhoz vezető, ellenőrizhetetlen eszkalációs spirálra, ha NATO-katonákat vonnának be. Most kiderült, hogy két NATO-tagállam, Nagy-Britannia és Franciaország, amelyek közül az egyik – Ausztriához hasonlóan – szintén az EU tagja, a jelek szerint már aktívan részt vesz ebben a háborúban, rakétákat telepítő katonákkal. Ha Nehammer kancellár valóban komolyan gondolja félelmeit, akkor teljes körű felvilágosítást kell kérnie Franciaország, Nagy-Britannia és Németország nagykövetétől, és követelnie kell ezeknek a csapatoknak az azonnali kivonását. Ha ezt nem teszi meg, akkor világossá válik, hogy az EU és a NATO partnerei hazudnak Ausztriának az úgynevezett nyugati értékek nevében
– fogalmazott Herbert Kickl, aki szerint a szövetségi kormány EU- és NATO-engedelmességében nem sodorhatja Ausztriát még mélyebbre az orosz–ukrán háborúban, amelynek a legnagyobb az eszkalációs potenciálja, ezért azonnal le kell állítani minden kifizetést az európai békekeret részére is, amelyből az Ukrajnának szánt fegyvereket finanszírozzák. Kiemelte:
Maga az a tény, hogy a kormánykoalíció arra kötelezte az osztrák adófizetőket, hogy segítsenek kifizetni a háborúban álló Ukrajna számára történő fegyverbeszerzéseket, elárulja örökös semlegességünket, biztonságunkat és lakosságunk jólétét, csakúgy, mint az, hogy belemegyünk a gazdaságunkat károsító szankciókba. Ezért azonnal le kell állítani ennek a cinikus uniós háborús finanszírozási eszköznek a kifizetéseit.
A pártelnök szerint ez lenne az első lépés a szükséges békemegoldás felé is, amelyhez Ausztria csakis az örökös semlegesség alapján tud közvetítőként hozzájárulni. A kormány azonban kudarcot vallott abban, hogy érvényt szerezzen az osztrák alkotmányban szereplő semlegességi elvnek – idézte fel, majd hozzátette:
Mi a kezdetektől fogva figyelmeztettünk mindenkit, hogy a szankciók nem fogják lezárni a háborút, és hogy a fegyverek nem teremtenek békét – és ismét bebizonyosodott, hogy igazunk van. A drámai fejlemények, az ukrajnai háború eszkalációs spirálja láttán, amelyet az EU és a NATO felelőtlen elitje és Oroszország táplál, az osztrákok és biztonságuk érdekében újra kell éleszteni az aktív semlegességi politikát. Hazánk helye a háborúkban és konfliktusokban nem az egyik fél oldalán van, hanem a békéért folytatott tárgyalások lehetséges színhelye.
Az FPÖ európai parlamenti képviselőjelöltje, Petra Steger eközben egy petíciót nyújtott be, amelyben azt kéri, hogy a szövetségi kormány a közös kül- és biztonságpolitika keretében gondoskodjon arról, hogy az EU-tagállamok ne küldjenek csapatokat Ukrajnába.
Borítókép: Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke (Fotó: Facebook/Herbert Kickl)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/MFGJfc8RPXncGqUh5kARv7OGIEvTz8HpsBhr1hR5ZYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzYTllZTY5MjhlYjQ0ZTZhMTVlOWFhNzVkMGE3ODZk.jpg)
Rekordmennyiségű drogot fogtak a nyomozók
A rizseszsákokba rejtett kokainszállítmány Paraguayból érkezett Spanyolországba.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/OC3dxexIovPj4zC3tNkapQQfJgEqSLdr-AQ08eOPlTQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxZDQ4ZWQ3MjAwYTQzOGI4ODQwMWNlNDhjODg2OWEy.jpg)
Így reagált Trump arra, hogy az FBI kételkedik a merénylet körülményeiben
A Szövetségi Nyomozóiroda vezetőjének meghallgatása után tovább folytatódik az ügy.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/uYxmvg7z89D5uAZnDZIMPoA77LrXjIpwqcZ9wydvOU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgyODFmOTFlNzQyYzQ1ZDk4ZTkxZGRlYTVkOGQwOTNh.jpg)
A Fülöp-szigetek a legrosszabbra készül az olajszennyezés után + videó
Félő, hogy a több kilométeres kiterjedésű szivárgás az ország történetének legsúlyosabbja lehet, ha nem sikerül megfékezni.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/w4y9bUf_ICBxLZNzAsHgtF2ACZ1MuNXomRfSxItrshg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzOWFlMzYwN2VlNTQyZjZiYzBkYTNhNzZmY2FjOWNh.jpg)
Strandon zaklatott nőket egy migráns Spanyolországban
A marokkói férfi egy kiskorú jelenlétében molesztált szexuálisan két nőt, akik azonnal ráhívták a rendőrséget.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438501_auto_resized.jpg)
Riasztott az MNB: száznál több ügyfél nevében félmilliárd forint hitelt vettek fel csalók
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440542_auto_resized.jpg)
A világ a párizsi olimpia esti megnyitóját várja + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440432_auto_resized.jpg)
Felfedte az univerzum: 3 csillagjegy a múltban rekedt, ez az ő átkuk
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435517_auto_resized.jpg)
Magyar Péter helyettese egy bukott RTL-es szappanopera-rendező
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440255_auto_resized.png)
Mindenki Gáspár Virág pocakjáról beszél: Bea asszony tette hivatalossá az örömhírt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439381_auto_resized.jpg)
Reuters: Addig keménykednek az ukránok, míg a szlovákok tényleg lekapcsolják a villanyt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440354_auto_resized.jpg)
A legjobb dolog, ami a cukkinivel történhet: így készíts cukkinitócsnit pillanatok alatt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440377_auto_resized.jpg)
Egyik sportolónkak olyan útja volt ma Párizsba, amilyen talán senki másnak nem lesz
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440951_auto_resized.jpg)
Így reagált Trump arra, hogy az FBI kételkedik a merénylet körülményeiben
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438311_auto_resized.jpg)
Nagy a riadalom a magyar csapatnál Párizsban, mi lesz háromszoros Európa-bajnokunkkal?
Címoldalról ajánljuk