A vita történelmi hagyományairól szólva a szakértő elmondta, hogy az első 150 évben, a rádió megszületéséig az elnökjelöltek külön-külön kampányoltak. Az újságok voltak azok, amelyek elsősorban a kampánytémákat, illetve a politikusok kampányait közvetítették. A rádió megjelenésével a rádió vált hatékony eszközzé. Ennek a legjobb kihasználója Franklin Delano Roosevelt volt, aki nagyon hatásosan tudott beszélni.
Péntek hajnalban csap össze Donald Trump és Joe Biden
Az Egyesült Államokban a szokástól eltérően június 27-én, amerikai keleti parti idő szerint este kilenckor tartják meg az első vitát a republikánus Donald Trump és az inkumbens Joe Biden között. A magyar idő szerint péntek hajnal háromkor zajló vitát hatalmas figyelem övezi, ugyanis az Egyesült Államokban nagy hagyománya van az elnökaspiránsok közötti vitának. Különösen most, hiszen feszült geopolitikai és gazdasági helyzet uralkodik a világban, továbbá hatalmas a társadalmi feszültség az Egyesült Államokban. A Magyar Nemzetnek Magyarics Tamás szakértő beszélt a viták hagyományáról.


– Visszatérve a Kennedy-féle dologra, az emberek közül nagyon kevesen tudták, hogy Roosevelt gyakorlatilag paralízises, és deréktől lefelé megbénult egy betegség következtében. Nyilvánvalóan a rádióban ez nem tűnt föl. Roosevelt autóban ülve kampányolt, vagy pedig olyan helyeken, ahol speciális eszközökkel megtámasztották a hátát. Ekkor megint csak nem közvetlenül vitáztak a jelöltek. A televízió elterjedése az 50-es években tette lehetővé azt, hogy először közvetlenül tudjanak vitázni, de korábban a rádióban nem volt olyan eset, amikor közvetlenül vitáztak volna a jelöltek, tehát a 60-as elnökválasztási vita volt az első, amikor a két jelölt egy légtérben egyszerre volt jelen és vitázott egymással politikai kérdésekről – ismertette Magyarics.
További Külföld híreink
Így befolyásolja az elnöki vita a közvéleményt
– Az általános vélekedés az, hogy minél közelebb van egy vita az elnökválasztáshoz, annál nagyobb mértékben befolyásolja. Úgymond az utolsó benyomások az emberekben élesebbek. Általában különben a vitákat a hivatalos kampány megindulása után, tehát szeptemberben szokták megrendezni, de most előre hozták az elsőt június végére – ismertette a professzor.
A második vita állítólag szeptemberben lesz, de általában szeptember végén, októberben szoktak vitákat rendezni. Kettőt vagy hármat, attól függ, hogy miben egyeznek meg a felek. A viták helyszínétől kezdve a kérdésekig nagyon fontos és alapos előkészítés zajlik mindkét párt részéről. Most úgy tűnik, hogy elsősorban a gazdaság lesz a célkeresztben
– tette hozzá.
A szakértő elmondta, az eddigi felmérések szerint a viták nem nagyon változtatták meg az addigi trendeket. Egy-két esetre azonban volt példa, mint 1976-ban Jimmy Carter és Gerald Ford között, ahol Ford megjegyezte, hogy a Szovjetunió már nem dominálja Kelet-Közép-Európát. Nyilvánvalóan a demokraták kihasználták azt, hogy a republikánus jelölt véleménye nem teljesen egyezik a valósággal.

Voltak olyan viták, amelyek talán befolyásolták a végeredményt, de erről nincsenek pontos adatok. Az egyik ilyen, amikor az idősebb Bush vitázott Clintonnal 1992-ben, akkor egy adott ponton az órájára nézett, amit úgy értelmeztek, hogy unja az egészet, és már csak a végét várja. 2000-ben, amikor az ifjabb Bush vitázott Al Gore-val. Gore általában felkészültebbnek tűnt, viszont látványosan sóhajtozott, miközben George Bush válaszolt kérdésekre. Ezt sokan arroganciának vélték
– vélekedett.
További Külföld híreink
A szakértő szerint az emberek többsége nem fogja végignézni a vitát, hanem közösségi médiából, innen-onnan szerez információkat róla, és a tévedések, baklövések lesznek azok, amelyek inkább el fognak terjedni a közösségi médiában, nem pedig az infláció okainak az elemzése, amit sokan nem is nagyon értenek vagy nem foglalkoznak velel.

Az egyik leghíresebb ilyen pillanat akkor volt, amikor Ronald Reagan Walter Mondale-el vitázott 1984-ben, és a demokraták korábban sokat emlegették Reagan életkorát. Reagan az egész ügyet azzal lőtte le, hogy bejelentette, nem akarja politikai fegyverként felhasználni ellenfele fiatalságát és tapasztalatlanságát. Erre a demokrata Mondale is elnevette magát, az ügy le volt zárva. Erre nagyon sokan emlékeznek, hogy a későbbi republikánus elnök milyen frappánsan intézte el ezt a számára potenciálisan kényelmetlen kérdést
– vélekedett Magyarics Tamás.
A viták közmegítélése
– Nagyon sokan úgy vélik, hogy nem teljesen egyenlő pályán fognak játszani a felek, ugyanis a vitát a CNN rendezi, és nemcsak a CNN maga – amelyik közismerten egy demokratákhoz húzó tévécsatorna –, hanem azon belül is a két műsorvezető és moderátor abszolút közismerten Trump-ellenes. Rengeteg olyan megnyilvánulásuk volt az utóbbi időben, hogy egyértelműen Trumpot szeretnék az amerikai politikai életen kívül tudni – mondta.
Sokan úgy gondolják, hogy körülbelül 10 százalék lesz a fair play rész a vita során, a többi Joe Bidennek fog kedvezni. Tehát ilyen szempontból is nézni fogják adott esetben az emberek, hogy a két műsorvezető mennyire lesz elfogult Biden javára
– tette hozzá Magyarics.

Ezért más a mostani vita
A szakértő ismertetése szerint a két jelölt közötti vita gyakorlatilag elnökök között zajlik. Emiatt pedig kicsit más a pozíció.
Nagyon megoszlanak a vélemények, hogy ez a vita kinek használ. Sokan úgy gondolják, hogy elsősorban Bidennek, mert ő a csatatérállamok közül – egy vagy két kivételtől eltekintve – hátrányban van. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy annak van kevesebb vesztenivalója, aki hátrányban van, és nyerhet azzal, hogy adott esetben jól szerepel. Feltehetően a Biden-csapat abba az irányba szeretné tolni ezt az egész vitát, hogy Trumpot felidegesítsék, személyeskedésre bírják. Tehát hogy a nagyközönség előtt úgy tűnjön, hogy nem igazán elnöki a magatartása, illetve az egész személyisége
– mondta az Amerika-szakértő.
– Trumpnak céltudatosnak kell lenni, és az ügyekre kellene fókuszálnia, hogy úgymond elnökinek tűnjön, tehát a gazdaságra, az inflációra, a bevándorlás kérdésére, a biztonság kérdésére, a közbiztonságra, vagy akár a woke-kérdésre, külpolitikai gyengeségekre, és ez eléggé sok támadási felület a Biden-adminisztrációnál – tette hozzá.
Hogyha ezekre a kérdésekre tud koncentrálni, szemben mondjuk azzal, hogy Biden mondjuk az abortuszt fogja felhozni kampánytémának, ami a demokratáknak bevált 2022-ben
– tette hozzá.
További Külföld híreink

– Elképzelhető, hogy Biden megint megpróbálja eladni azt a gondolatot, hogy ő a demokrácia letéteményese az Egyesült Államokban, és nemcsak ott, hanem az egész világon. A másik oldalon viszont Trump megpróbálhat stratégiailag arra fókuszálni, hogy Biden azt ígérte, egyesíteni fogja az Egyesült Államokat. Ez nem sikerült, ugyanúgy rendkívül megosztott társadalom, mint 2020-ban volt. Tehát, hogy a bideni, úgymond nagy stratégia ebben sem valósult meg, nem is szólva a gazdaság és egyéb kérdésekről, amelyekről korábban szó volt – zárta szavait Magyarics Tamás.
Borítókép: Donald Trump és Joe Biden a 2020-as vitán (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!