Moszkva így reagált a nyugati sajtó találgatásaira a budapesti békecsúcs kapcsán
A békecsúcs ellen szurkol a CNN.
A békecsúcs ellen szurkol a CNN.

A tárcavezető keményen üzent.

Kanadában felfüggesztették a parlamenti munkát.

Igencsak elfajult egy vita a CNN-en.

Laura Loomer aktivista perre vinné az ügyet.

Túl sok idő telt el várakozással Zelenszkij szerint.

Az orosz belügyminisztérium hét külföldi újságírót, akik az ukrán fegyveres erők által elfoglalt Kurszki területen jártak, körözési listára tett.

– Együtt győzni tudunk – fogalmazott Olekszandr Szirszkij a CNN -nek.

Joe Biden visszalépése óta nem tartott sajtótájékoztatót és nem adott interjút Kamala Harris.

Tizenkét ember kellett a megmentéséhez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Legalábbis úgy véli, nehezen magyarázható.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közzétette októberi jelentését.

Már eddig is súlyos károkat okozott a baloldal ámokfutása.

„Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz” – mutatott rá a miniszterelnök.

Zelenszkij mindent bevetne Magyarország ellen, hogy elérje a célját.

„Zelenszkij elnök úr, több tiszteletet a magyaroknak” – írta a közösségi oldalán Menczer Tamás.

Reflektorfényben a magyar rezsivédelem.

Újabb versenyhétvége, újabb csalódás – így jellemezhetjük talán a legjobban a rekordbajnok idényét.

Kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak a késő őszi útviszonyok, így kell félkészülni rájuk.

A OneRepublic június 25-én veszi be a Budapest Arénát slágereivel és kirobbanó energiákkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.