A Fehér Ház hivatalos weboldalán ezentúl hetente közzéteszik azokat a médiumokat, illetve újságírókat, amelyek/akik félrevezetően tudósítottak, illetve álhíreket terjesztettek. Vagyis akik a legnagyobb ferdítést követték el az adott héten. Elsőre a CNN, a Wall Street Journal, a Washington Post, a BBC és a Politico rakásnyi trükkös állítása került fel a szégyenlistára. (Emlékezetes, a Politicót pár napja Magyarországgal kapcsolatban is álhírgyártáson kapták. Egy 2026-os választási eredményre vonatkozó grafikonból kivették a Fidesz-előnyt mérők kutatásait, helyette pedig a kilencszázalékos Tisza-előnyről szóló Publicus legújabb adatait tették be, hogy a Fidesz helyett a nejlonmessiás pártja vezessen.) Megjegyzem, a Fehér Ház eddig már háromszor találta részrehajlónak, félrevezetőnek a Politicót. Egy alkalommal például azért, mert egy letartóztatott illegális migránst tudatosan ártatlan robogósként próbáltak beállítani. J. D. Vance alelnök szerint a cikk külső befolyásolásra, lejáratás céljából született, miközben figyelmen kívül hagyta a hivatalos nyilatkozatokat, névtelen forrásokra támaszkodott.
A Fehér Ház egyébként azt is számontartja, melyek azok a médiumok, amelyek visszatérően közölnek álhíreket. E célból Verseny a legaljáig címmel egy toplistát is létrehoztak – a lajstromot jelenleg a Washington Post vezeti, de „előkelő helyen” áll a CNN, a New York Times és a Politico is. Bár nem szeretem az Amerika-majmolást, ezt a szégyenlajstromot speciel el tudnám képzelni idehaza is. Sőt a médiumok mellett a közvélemény-kutatókat is megversenyeztetném. A „győztesek” pellengérre állnának. Vagy platóra.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!