Oroszország óva inti az Egyesült Államokat attól, hogy olyan hibákat kövessen el, amelyek végzetes következményekkel járhatnak – mondta Szergej Rjabkov. Az orosz külügyminiszter-helyettes azután tette az egy esetleges világháború kitörését is előrevetítő nyilatkozatát, hogy Joe Biden amerikai elnök engedélyt adott Kijevnek, hogy amerikai fegyverekkel támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen.
Itt van Moszkva bejelentése a világháborúról
Az orosz külügyminiszter helyettese komoly figyelmeztetést adott Washingtonnak. Végzetes következményekről beszélt Szergej Rjabkov. Világháború is lehet abból, hogy az ukránok amerikai fegyverekkel támadják Oroszországot.


Szeretném figyelmeztetni az amerikai tisztviselőket, hogy ne hozzanak olyan téves döntéseket, amelyek végzetes következményekkel járhatnak. Számomra ismeretlen okokból alábecsülik az esetleges ellenállás súlyát. Oroszország elnöke pedig többször is megszólalt ebben a témában
– emlékeztetett Rjabkov. Arra kérte azokat a tisztségviselőket, akiket semmi sem érdekel, szánjanak egy kis időt, és elemezzék, mit mondott Vlagyimir Putyin a taskenti találkozó utáni sajtótájékoztatón. Rjabkov rámutatott, hogy ez alkalommal az orosz elnök nagyon fontos figyelmeztetést adott ki, amelyet a lehető legkomolyabban kell venni.
A világháború kapujában az emberiség
Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban figyelmeztette a nyugati országokat, hogy súlyos következményekkel jár, ha engedélyt adnak Ukrajnának nyugati fegyverek bevetésére az orosz területek elleni támadásokban.
A NATO-országok képviselőinek, különösen Európában, főleg a kis országokban általában tisztában kell lenniük azzal, hogy mivel játszanak. Emlékezniük kell a nagyon sűrűn lakott kis területeikre. Ez persze komoly dolog, nagyon erősen figyelünk – mondta Putyin üzbegisztáni látogatása során
– írja a Tanjug szerb hírügynökség.
Putyin emlékeztetett arra is, hogy Oroszország soha nem tagadta meg az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalásokat.
Mindig meglepetten nézek nyugati barátainkra és partnereinkre, akik azt mondják, hogy Oroszország nem hajlandó tárgyalni, ezerszer elmondtam, mintha nem lenne fülük. Nem utasítjuk vissza, az ukrán fél tagadta meg azt nyilvánosan
– mondta Putyin.
Hozzátette, Oroszország kész folytatni az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalási folyamatot, de – mint mondta – nem tudni, mit ajánlanak fel neki. Hangsúlyozta, hogy az Amerikai Egyesült Államok birodalomként viselkedik, megfélemlít más országokat, az ország elitje pedig meg akarja őrizni birodalmi státusát.
További Külföld híreink
Mint arról a minap lapunk is beszámolt, Joe Biden engedélyezte, hogy az ukránok amerikai fegyverekkel támadjanak oroszországi célpontokat. Amerika csendben engedélyt adott Ukrajnának, hogy Oroszországon belül – kizárólag Harkov környékén – csapást mérjen az Egyesült Államok által biztosított fegyverekkel – közölte csütörtökön három amerikai tisztviselő és még két másik személy, akik szintén tudnak erről a lépésről. Joe Biden ezen döntése után milliméterekre került a világháború.
Borítókép: Lakóépületek lángolnak orosz légicsapások után a Harkov megyei Vovcsanszk településen 2024. május 11-én (Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump kriptotörvénye új alapokra helyezheti az amerikai gazdaságpolitikát
A jogszabály jelentős lépés.

A Financial Times Zelenszkijt tekintélyelvűséggel vádolja a „korrupcióellenes razziák” után
Politikusok, aktivisták és diplomaták azzal vádolják a pénzügyi lap szerint Ukrajna vezetőjét, hogy lojális híveinek kedvez, és háborús hatalmat használ a kritikusokkal szemben – írta elemzésében a Tűzfalcsoport.

Szijjártó Péter: Határozottan el kell ítélni a szíriai kisebbségek elleni támadásokat
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.

Tömegbe hajtott egy autó, többen megsérültek + videó
Több ember állapota kritikus.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Trump kriptotörvénye új alapokra helyezheti az amerikai gazdaságpolitikát
A jogszabály jelentős lépés.

A Financial Times Zelenszkijt tekintélyelvűséggel vádolja a „korrupcióellenes razziák” után
Politikusok, aktivisták és diplomaták azzal vádolják a pénzügyi lap szerint Ukrajna vezetőjét, hogy lojális híveinek kedvez, és háborús hatalmat használ a kritikusokkal szemben – írta elemzésében a Tűzfalcsoport.

Szijjártó Péter: Határozottan el kell ítélni a szíriai kisebbségek elleni támadásokat
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.

Tömegbe hajtott egy autó, többen megsérültek + videó
Több ember állapota kritikus.