Az amerikai milliárdos azért volt dühös, mert a Telegram társalapítóját, Pavel Durovot letartóztatták Franciaországban. A 39 éves orosz születésű, 2021-ben francia állampolgárrá vált férfit várhatóan vasárnap állítják bíróság elé – írta meg a Breitbart a Le Monde-ra hivatkozva.
Szólásszabadság helyett börtönt jósol Elon Musk
Szerinte 2030-ban Európában már azért kivégeznek majd, ha egy a hatalomnak nem tetsző mémet posztolunk.

A francia hatóságok a Telegramot érintő moderálás hiányával vádolják Durovot. Az üzenetküldő alkalmazást hamis információk vírusszerű terjesztése miatt támadják Európában.
A francia kiskorúak elleni erőszak elleni küzdelemért felelős hivatal csalás, kábítószer-kereskedelem, internetes zaklatás, szervezett bűnözés, terrorizmus dicsőítése bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás részeként adta ki a parancsot – mondta el egy forrás a francia lapnak.
Durovot azzal vádolják, hogy bűnrészes volt a Telegram platformon keresztül végrehajtott illegális tevékenységekben, például kábítószer-kereskedelemben, gyermekbűncselekményekben és csalásban. A Telegram alapítója akár húsz év börtönbüntetésre is számíthat – erősítette meg a Lenta.ru.
Az X közösségi hálózat hasonló problémával nézhet szembe, mint ami a Telegram üzenetküldővel és annak alapítójával, Pavel Durovval történt Vivek Ramaswamy szerint.
A Telegram alapítójának letartóztatásáról és az ügy folytatásáról itt olvashat: https://magyarnemzet.hu/cimke/telegram-botrany-2
Borítókép: illusztráció, a Telegram társalapítóját a francia rendőrség letartóztatta (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump: Grönland megszerzése érdekében minden az asztalon van
Trump szerint katonai erő nélkül is célt fognak érni.

Trump elárulta, hány évig szeretne elnök lenni
Trump szerint vannak módszerek, amikkel sok dolgot meg lehet oldani.

Elon Musk eladta az X-et, mutatjuk, hol landolt
A 45 milliárd dolláros tranzakció révén Elon Musk egyesíti a közösségimédia-platformot és az MI-fejlesztést.

Példaértékűnek tartja Orbán Viktor kiállását a román kormánykoalíció elnökjelöltje
Románia jobbra, konzervatív irányba sodródik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Új hírek érkeztek a volt iskolája ellen leszámolást tervező fiatal ellen

Információ érkezett Schumacherről: szomorú a helyzet

Szalah rejtélyes posztja Szoboszlairól, senki sem érti, mi történik

Káosz New Yorkban: visszaparancsolták az irodába az állami dolgozókat – kiderült, hogy nincs elég hely számukra

Fagyott leander megmentése – Így hozhatod helyre a károkat!

Figyelj FAM, nem fog ez menni, külön világokban mozgunk, nem értjük meg egymást

Trump vérfagyasztó fenyegetése nem fog tetszeni Putyinnak + videó

Lőw Zsolt: a Bajnokok Ligájába kell vezetnem a Leipziget

Látványos videón, ahogy felszáll, majd szétrobban az űrrakéta

Ukrajna egyik fontos települését foglalták el az oroszok

Varga Barnabás és Robbie Keane gyorsan rövidre zárta a Pesics-affért

Zelenszkij miatt küszöbön egy újabb háború az oroszokkal
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Trump: Grönland megszerzése érdekében minden az asztalon van
Trump szerint katonai erő nélkül is célt fognak érni.

Trump elárulta, hány évig szeretne elnök lenni
Trump szerint vannak módszerek, amikkel sok dolgot meg lehet oldani.

Elon Musk eladta az X-et, mutatjuk, hol landolt
A 45 milliárd dolláros tranzakció révén Elon Musk egyesíti a közösségimédia-platformot és az MI-fejlesztést.

Példaértékűnek tartja Orbán Viktor kiállását a román kormánykoalíció elnökjelöltje
Románia jobbra, konzervatív irányba sodródik.