Amerikai reakció az izraeli támadásra, Trump is megszólalt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Steve Witkoff közel-keleti különmegbízott szerint a konfliktussal számos emberéletet kockáztatnak. Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házból követi a fejleményeket.

2025. 06. 13. 6:35
 Megrongálódott járművek látványa az iráni fővárosban, Teheránban egy támadást követően (Fotó: AFP)
Megrongálódott járművek látványa az iráni fővárosban, Teheránban egy támadást követően Fotó: AFP

Csütörtöki amerikai sajtójelentések szerint Steve Witkoff közel-keleti különmegbízott republikánus szenátoroknak nemrégiben arról beszélt, hogy ha Izrael atomlétesítményeket támad Iránban, akkor Teherán tömeges rakétaindítással válaszolhat, hogy túlterhelje az izraeli légvédelmet, és a konfliktussal számos emberéletet kockáztatnak.

Az Egyesült Államok továbbra is reménykedik a vasárnapi tárgyalásokban Iránnal, annak ellenére, hogy Izrael hatalmas csapáshullámot indított nukleáris és katonai célpontok ellen az Iráni Iszlám Köztársaságban

– közölte egy amerikai tisztviselő.

Vasárnap továbbra is tárgyalásokat kívánunk folytatni

 – mondta a tisztviselő az AFP-nek névtelenséget kérve.

Izrael egy olyan műveletbe kezdett, amelynek célja a népünket fenyegető közvetlen és egzisztenciális fenyegetés semlegesítése

 – jelentette ki Jichák Hercog elnök.

Az iráni rezsim – egy globális terrorbirodalom élén – továbbra is radikalizálja és destabilizálja a régiót megbízottjai révén, miközben fáradhatatlanul dolgozik katonai nukleáris képességeinek fejlesztésén és ballisztikusrakéta-arzenáljának bővítésén

 – írta az X-en.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.