Oroszország védelmi minisztériuma szerint az éjszaka folyamán az orosz légvédelem 81 ukrán, pilóta nélküli repülőgépet (UAV) észlelt és semmisített meg az ország 11 régiója felett – írja a TASZSZ.

Oroszország védelmi minisztériuma szerint az éjszaka folyamán az orosz légvédelem 81 ukrán, pilóta nélküli repülőgépet (UAV) észlelt és semmisített meg az ország 11 régiója felett – írja a TASZSZ.

„Moszkvai idő szerint június 18-án 21.20-tól június 19-én 6.40-ig az ügyeletes légvédelmi egységek összesen 81 fix szárnyú ukrán drónt fogtak el vagy semmisítettek meg. Ezek közül 19-et Brjanszk, 17-et Kurszk, 13-at Szmolenszk, 7-et Volgográd, 6-ot Orjol, 5-öt Rosztov, 5-öt a Krím, 3-3-at Belgorod és Asztrahán, 2-t Rjazany, 1-et pedig Moszkva régiója felett” – közölte a minisztérium.
Alekszandr Bogomaz, Brjanszk megye kormányzója közölte, hogy a 19 lelőtt drón ellenére a térségben nem történt személyi sérülés és anyagi kár sem.
Pavel Malkov, a Rjazanyi terület kormányzója szintén azt jelentette, hogy két drónt semmisítettek meg a térségben a légvédelem és az elektronikus hadviselési rendszerek segítségével. Előzetes információk szerint ott sem történt kár, és senki sem sérült meg – tette hozzá a tisztségviselő Telegram-csatornáján.
A Magyar Nemzet korábban arról is beszámolt, Putyin Európa megtámadásáról beszélt. Arról is írtunk, európai főváros lehet az orosz nukleáris támadás célpontja.
Borítókép: Füst látható egy éjszakai dróncsapást követően (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Február 5.én lejárt az „Új START” szerződés hatálya, amivel érvényét veszítette az Egyesült Államok és Oroszország közötti korábbi megállapodás.

Egy megalázó vizsgálat gyakorlata is visszatér.

A statisztikák szerint a kitoloncolásra váró migránsoknak fenntartott zárt táborokból szabadulók 80 százaléka folytatja a bűnözést.

Korábban azt ígérte, a frontra megy harcolni, de nem ott fotózták le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!