A találkozót szeptember 4-én rendezik meg Párizsban. Ekkor ülésezik a „hajlandók koalíciója”, amelynek tagjai három fő kérdésben egyeztetnek – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Párizsban fontos találkozóra kerül sor a koalíció tagjai között. Három fő feladaton dolgozunk: Ukrajna megerősítésén, multinacionális erők létrehozásán amerikai támogatással, valamint Európa védelmi pozíciójának megerősítésén. Haladjunk előre!
– írta Ursula von der Leyen a közösségi médiában.
A Financial Times szerint
az európai vezetők továbbra sem értenek egyet abban, hogy a háború lezárulta után részt vegyenek-e Ukrajnában egy multinacionális erő létrehozásában. A lap szerint álláspontjuk három csoportra oszlik.
Előző nap Emmanuel Macron francia elnök kijelentette: az európai országok készek biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának, amint aláírja a békeszerződést Oroszországgal. Hangsúlyozta, hogy most minden azon múlik, Moszkva hajlandó-e elfogadni azokat a békejavaslatokat, amelyeket korábban az Egyesült Államoknak ismertetett – írja a Zerkalo Nyedeli ukrán lap.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Emmanuel Macron francia elnökkel találkozik (AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!