Az iráni tüntetések december 28-án kezdődtek a rial (iráni fizetőeszköz) árfolyamának meredek zuhanását követően. Az elmúlt hetekben a tüntetéssorozat már Irán mind a 31 tartományára átterjedt, a hatóságok kommunikációs zárlatot vezettek be és leállítatták az internetszolgáltatást az országban. Az állami propaganda a tüntetőket az Egyesült Államok és Izrael terrorista ügynökeinek nevezi. A teheráni vezetés elsősorban az amerikai elnököt okolja az eszkalációért.
Lindsey Graham republikánus szenátor – aki az iráni rezsim régóta ismert bírálója – X közösségi oldalán azt írta, hogy
az iráni nép hosszú rémálma hamarosan véget ér.
Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár pénteken közös nyilatkozatot adott ki, amelyben önmérsékletre szólították fel az iráni hatóságokat. Szombat este Yvette Cooper brit külügyminiszter méltatta az utcára vonuló tüntetők bátorságát:
Ezek alapvető emberi jogok: a szólásszabadság, a békés gyülekezés, és e jogok gyakorlása soha nem járhat az erőszak vagy a megtorlás veszélyével
– mondta.
Irán főügyésze, Mohammad Movahedi Azad ismét azzal fenyegette meg a tüntetőket, hogy akár halálbüntetéssel is sújthatók, hozzátette, hogy ez vonatkozik mindazokra a „rendbontókra és terroristákra”, akik részt vesznek a rongálásban és a közbiztonság aláásásában, valamint azokra is, akik segítették őket. Teherán ügyésze, Ali Salehi pénteken ugyanezzel fenyegetőzött.
Eközben az iráni demonstrálók támogatására szervezett tüntetéseket Londonban, az iráni nagykövetsége előtt, valamint Európa-szerte több nagyvárosban is.
Izrael is kész beavatkozni Iránban
Izraelben magas készültségi szintet vezettek be annak lehetősége miatt, hogy az Egyesült Államok beavatkozhat Iránban – közölték az ügyet ismerő források. Izrael és Irán júniusban egy 12 napos háborút vívott, amely során az Egyesült Államok Izrael oldalán csatlakozott a légicsapásokhoz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!